Háromkirályok ünnepe
A vízkereszt vagy latin elnevezéssel Epiphania Domini (az Úr megjelenése), a karácsonyi ünnepkör végét, illetve a farsangi időszak kezdetét jelentette. A kereszténység egyik legrégibb egyházi ünnepe, mely a 4. századig Jézus születésének napja is volt egyben. Az ünnephez számtalan népszokás is kapcsolódik, ugyanakkor a hajlékok megszentelése is ekkor vette kezdetét.
A keleti egyházban vízkereszt ünnepe először a 3. században tűnt fel, mint Krisztus születésének napja. Száz évvel később azonban Róma úgy látta jónak, hogy Krisztus születését a népszerű Mithras napisten születésnapjával (december 25.) hangolja össze, ezért a vízkereszt hamarosan új jelentést kapott. Nyugaton a háromkirályok tiszteletének, keleten pedig Krisztus Jordán folyóban való megkeresztelkedésének ünnepe lett.
Vízkereszt napja tehát a mai Európában a napkeleti bölcsekről – Gáspárról, Menyhértről, Boldizsárról –, valamint a Keresztelő Szent János által megkeresztelt harmincesztendős Jézusról szól.
A keleti egyház e naptól kezdve szenteli a vizet, a középkortól pedig a nyugati egyház is. A keleti egyházban a Jézus érintésétől megszenteltetett Jordán emlékezetére a folyókat is megáldják.
Bölcsőtől a koporsóig
A magyar vízkereszt elnevezés a víz megszenteléséből, megkereszteléséből ered.
A szenteltvíz hatásosságában vetett bizalom alapja a víz tisztító erejéből származó hitben rejlik. Ezen az ünnepen a családfő hazavitte a megszentelt vizet a templomból, a ház apraja-nagyja pedig ivott egy-egy kortyot belőle, hogy megóvja őket a torokfájástól. Meghintették vele a házat sőt, az állatok szálláshelyeit is. Még az ásott kútba is öntöttek belőle, hogy a víz meg ne zavarosodjon. Úgy tartották, hogy a szenteltvíz az embert születéstől haláláig kíséri. Születése után általa nyeri a keresztséget, de hintettek belőle a bölcsőre, a menyasszonyi koszorúra, majd legvégül a koporsóra is.
A szentelt víz még a bűbájosságra is írként szolgált. Védte a házat a gonosz szellemek ellen, de gyógyító hatásában is hittek, ugyanis mindenféle betegségre alkalmazták.
A víz és a tömjén áldásából adódott a házszentelés szertartása is, amely viszont már a háromkirályok tiszteletéhez fűződik.
Háromkirályok
A házszentelés hagyománya még napjainkban is élő szertartás. Erre az alkalomra a pap nemcsak a tömjént, a vizet, de még a krétát is megáldotta, amivel a napkeleti bölcsek neveinek kezdőbetűit rótta fel vele a házak szemöldökgerendájára: G+M+B (Gáspár, Menyhért, Boldizsár). Ha a hajlék lakói nem voltak otthon, a deszkakerítésre írta a kezdőbetűket. Hitték, hogy ez a felirat megvédi a házat az ártó szellemek ellen. A Kárpát-medence magyarlakta vidékein – az Érmelléken is – a néphagyomány szerint ilyenkor szokás volt a papot pár percre leültetni, hogy áldott legyen a ház, és jól tojjanak a tyúkok. A fehér abrosszal letakart asztalnál és a Gyertyaszentelőről (február 2.) maradt fehér gyertya fényénél mondták el közösen az imát. A szertartás a ház helységeinek szenteltvízzel való meghintésével, valamint a család megáldásával zárult. A szentelő pap ilyenkor vette számba a nyájon belüli házasulandókat, elsőáldozókat, a gyengélkedőket, hogy alkalomadtán ismét látogatást tegyen a családnál, vigasztalást vagy olajkenetet vigyen a ház betegének.
Időjóslatok és hagyományok
Ilyenkor sok helyen már farsangnyitó mulatságokat tartottak. Egyes helyeken a legények nem leányokkal, hanem menyecskékkel perdültek táncra, mert úgy tartották, minél hosszabb ideig bírják szusszal táncoltatni a menyecskét, annál jobb lesz a kendertermés, annál hosszabb lesz a szára.
Ha ezen a napon hideg idő volt, akkor korai tavaszban reménykedtek az emberek. Néhol úgy vélték, hogy napsütéses idő esetén még hosszú lesz a tél, vagy ha ezen a napon esik, férges lesz a mák. Ha nagyon hideg volt, rossz termésre számítottak, ha fújt a szél, szerencsés évet jelentett. A népi megfigyeléseknek betudhatóan még a szekérkerék nyomában megjelenő víznek is jelentősége volt ezen a napon. Ha feljött abban a víz, jó termés ígérkezett az újesztendőben. Az Érmellék egyes településein a kéményseprőknek is nagy volt az ázsiójuk vízkeresztkor. Ha feltűnt valahol ez az egyébként is szerencsét hozó tisztes mesterember, szerencsésnek vélték az évet. Talán abból eredendően, hogy a kémények eme szakértője is krétával hagyott jelet maga után a fehérre meszelt kerítéseken.
Vízkereszt után
Az Érmelléken és talán másutt is, addig nem volt szabad enni a karácsonyfára aggatott szaloncukorból, mézesből, amíg meg nem szentelték. Utóbbiakat vízkeresztkor szedték le és egyes helyeken még ma is ekkorára időzítik végleges lecsupaszításukat.
A lakótelepeken ilyenkor lecsupaszított, üres sztaniolpapíros karácsonyfákat görget a szél. A szomorú látványtól még az a kevés szeretet is megfogyatkozik az emberekben, amelyet a karácsony melegített fel a lelkükben.
Faluhelyen, ahol még nem olyan rideg a világ, elégetik a fákat. Finom, gyantás illatuk még belengi utoljára a hajlékot, nyomatékosítva a szenteltvíz békehozó erejét.
Sütő Éva
