Helyükre kéne már tenni a dolgokat
Az esőzések okozta áldatlan állapotok miatt egyre több az elégedetlenkedés, a dohogás Mihályfalván. Ahol szerét ejthetik, személyesen is elmondják az újságírónak, micsoda állapotok uralkodnak városszerte, ám a sárra, a vízre vagy egyéb bajaikra nemhogy megoldás, de olykor még válasz se érkezik, pökhendi, nyegle „helyreigazításon” kívül, amibe persze nincs köszönet.
(Csak zárójelben jegyezném meg, hogy megnyugtassam egyes városvezetők kedélyállapotát: nem vagyok „forródrót”, sem szamaritánusi panaszirodát nem nyitottam itthon. Megnyugodhatnak efelől azok, akik abban a rájuk jellemző sajátos modorban szoktak tőlem érdeklődni, amikor éppen a munkámat végzem. Ezek a fricskák meg a többi csupa „szép és jó”, amivel évek óta „elhalmoznak”, tán már hiányoznának is, ha elmaradnának. Egyébként nem az újságírót minősíti, ha nála több az „audencia”, mint azoknál, akiknek az ajtajára ki van függesztve.)
Mondhatni, az Érmelléken a „szemétdombok” folyamatosan nőnek (tisztelet a kivételes településeknek), amelyekben lassan elfúl a régió, sőt lekopik róla az e kevés zománc is, amelyet nagy szülöttei kölcsönöztek neki. És történik mindez azok miatt, akikről jó magyarként és jó lokálpatriótaként már csak akkor szabadna írnom, amikor már bilincsbe viszik őket, hogy ne csorbuljon a magyar becsület – így tartják mifelénk.
Szóval helyükre kéne már tenni a dolgokat. Visszatérve az emberek dohogására, tudni kell, hogy a napokban történt esőzések miatt Érmihályfalva népének kedélyállapotát jogosan korbácsolta fel a városszerte hömpölygő sártenger.
A választott elöljáró pedig a tőle már megszokott hangnemben tette helyre a „fészbukozó publikum” eszét, méghozzá a város hivatalos honlapján, hogy ország-világ lássa, mit közöl a plebsszel: „Az eső áztatta Mihályfalva utcáin tócsák alakultak annak ellenére, hogy több mint 200 billenős teherautó követ szórtunk szét és grédereztünk el az utóbbi két esztendőben. Mivel szintkülönbségek alig vannak, a vizet, ha megáll valahol, egy lapáttal bele lehet terelni a legközelebbi árokba. Manapság, ahelyett, hogy szerszámot ragadnánk a baj elhárítására, beszaladunk leülni a gép mellé, bepetyegtetni sirámukat, hátha megoldja azt valaki más.”
Csakhogy a választott ember „elfelejtette” közölni, hogy a nemzetközi úton, amit nem az önkormányzat aszfaltozott le, valamint a városközponttól a vasútállomásig terjedő utcán kívül nyolcvanegynéhány másik utca szabályos iszap- és sártenger. Nem holmi felgyülemlett tócsa, hanem agyagos sártenger, kráterszerű mélyedésekkel.
(Halkan és szintén zárójelben jegyezném meg, hogy az Erkel Ferenc utcától – ahol lakik – a városházáig terjedő 500 méteres szakaszon, illetve ez utóbbitól a megyeszékhelyig kevés látszik ebből a „remekbe szabott” negyedszázados teljesítményből, főleg a legújabb kiadású közpénzen vásárolt Skoda Octaviából.
És igen, tudjuk, hogy Kovács Zoltán nyolc éves regnálása után, a mindenkori választások divatos szóhasználatával élve ez egy „kemény örökség”.
Akkor tájt mindig arról szólt a fáma, hogy Kovács Zoltánnak nem adott pénzt a megyei tulipános vezetés, mert őpolgármestersége úgymond nem gyarapította a bizalmi emberek táborát. Arra is emlékszünk, amikor az egyik 2010-es lakossági fórumon Szabó Ödön, az RMDSZ ügyvezető elnöke felvázolta, hogy Mihályfalva a megyei pénzleosztást tekintve jóval többet kapott, mint Margitta vagy Szalonta, de a város vezetősége nem volt képes elkölteni. (Bár az akkori Szabó Ödön-féle kiselőadás már a Kovács buktatását és a Nyakó útját kövezte kifelé. Ezt is tudják a mihályfalviak.)
Nos, akkor hogy is van ez? Kovács idejében (aki nem volt bizalmi) dőlt a lé Mihályfalvára, de nem tudták elkölteni. Nyakó, aki bizalmi ember, lassan négy éve egy fityinget se kap az infrastruktúrára, leszámítva a vízhálózatra és a kanalizálásra kiutalt uniós pénzeket. Vagy kap, de ő se költi el? Vagy mi ez a zűrzavaros maszlag, amit évtizedek óta próbálnak sulykolni az emberekbe?
Tény, hogy két olyan település létezik az Érmelléken – Mihályfalva és Székelyhíd –, ahol 25 esztendeje a szél se rezzen.
Való igaz, nem volt rájuk szabott uniós vidékfejlesztési projekt, de Érsemjénnek sem volt 322-es pályázati programja, mint teszem azt Érkörtvélyesnek, Kiskerekinek, Értarcsának, Szalacsnak, csak hogy néhányat említsek közülük, mégis messzemenően meghaladja azt az infrastrukturális szintet, amelyről Mihályfalva vagy Székelyhíd álmodni se mer. Talán jó ideig még nem is fog. Meglehet, a mostani „ütős” csapat után következők emezeket fogják felelőssé tenni a mostani állapotokért. És íme, így zárul be a kör, így hárítjuk a felelősséget negyedszázada, és így úszunk a 21. század elején is az agyagos sártengerbe, még a városközpontnak számító református ravatalozó előtt is, ahová maholnap urambocsá’ gumicsizmát kell húzni, hogy a megboldogultnak megadhassuk a végtisztességet.
Ilyen állapotok közepette tehát bölcsebb lenne hallgatni mindenkinek, akinek csak egy fikarcnyi része is volt-van abban, hogy 25 esztendő elteltével is még mindig olyan a város, amilyen.
Sütő Éva
