Huszonnyolc év kabaré, avagy hol tartunk most?
Mióta kitört nálunk a demokrácia, bizony sok furcsa dolog megesett ebben az országban. A nagy abszurditások kora napjainkban látszik leginkább kicsúcsosodni, amikor az országos szintű káosz akkorára dagadt mind a törvényhozásban, mind a kormányzás berkeiben, hogy az egyszerű ember csak kapkodja a fejét a regnáló politikum minden történelmi kort megszégyenítő dolgai felett.
Néha az ember azt sem tudja sírjon-e vagy nevessen az elmúlt majd három évtizedes román politika viszontagságain.
Azon már meg sem ütközik senki, hogy ezelőtt huszonnyolc évvel Bukarestben az „emberarcú” kommunisták megrendeztek maguknak egy jó kis élethű forradalmat, áldozatokkal, „terroristákkal”, úgy ahogy az dukált az események hitelesítéséhez. Csak éppen a történelmi pártok maradtak ki a forgatókönyvből, velük nem számolt az akkori Nemzeti Megmentési Front (ESN), Ion Iliescuval az élen. S ha már szó esett a történelmi pártokról, akkor ebből az esemény-kavalkádból mindjárt I. Mihály 1992-es hazalátogatása kerül előtérbe, mely esemény majdnem a feje tetejére állította a vérrel, verítékkel, és rengeteg csellel, forgatókönyvvel kierőszakolt neokommunista forradalmi vívmányokat. Nosza, volt is nagy riadalom Cotroceniben! Hisz megjött a „gazda” és majd egy millió ember tolta a szekerét, illetve az autóját Bukarest utcáin. Utólag az akkori nemzetirtó Iliescu-rezsim nem győzte kitiltani az ortodox egyház által is támogatott egykori román uralkodót az országból.
Egyre több a király
De itt még korántsem állt meg a mindent kimerítő hazai politikai történések komikuma. Nagyszebenben, a ’90-es évek elején megalakult az első roma királyság Ion Cioabă uralkodásával, aki minden cigányok királyává kiáltja ki magát, és akire maga Ion Iliescu is áldását adta. Azóta már kettő is volt belőlük, hogy e nemes nép fiai ki ne irtsák egymást. És hogy teljes legyen a cigányok uralkodói hierarchiája, maguk fölé emeltek egy császárt is, aki I. Iulian (Rădulescu) néven vonult be a roma történelembe, mi több, ő is román földről uralta és igazgatta minden nemzet cigányait, bár azóta már átadta a földi stafétát fiának, II. Iuliannak.
Ion Cioabă király is jobblétre szenderült, utána Florin nevű fia örökölte meg a „hont”, bár 2013-ban őt is elszólította az Úr, így az „uralkodás terhe” annak fiára, Dorin Cioabára nehezedett, így most ő ossza a rangokat és az észt a cigány arisztokrácia berkeiben, mikor éppen nincs előzetesben.
S hogy az utóbbi időben már minden titulus elfogyott, kinevezték a cigány köztársasági elnököt is, Bercea Mondialu’ személyében, aki a sajtótájékoztatóján – mert az is kijárt neki – képtelen volt öt sort kibetűzni a beiktató beszédét tartalmazó cetliről. Mielőtt nagy lebőgése feletti bánatában elvonult volna sebeit nyalogatni az eurómilliókat kóstáló szürrealista pagodájába, indítványt tett a romák elnevezését illetően. Ezentúl a cigányokat hívják indoromáknak. S hogy még nevetségesebbé tegye magát a román politikai elit is, a hazai hírcsatornák szerint, utóbbi „magas rangú” főcigány az egykori román miniszterelnöknek, Teodor Stolojannak, valamint Bukarest egyik volt főbírájának, Maria Huzanak is a komája. Utóbbi asszonyságnak többrendbeli gyanús ügyleteit vizsgálta már a DNA.
Mi sem adtuk alább
A politikai történések három évtizedes kabaréja még mindig nem merült ki a felsoroltakban. Mi, magyarok is mindig komoly meghatározói voltunk a román politikai életnek. Nélkülünk nem létezett hiteles kormányzás az országban. Sőt, köztársasági elnökjelöltjeink is voltak szépszámmal. Kétszer úgy felvitte az Isten a dolgunkat, hogy miniszterelnök-helyettesi beosztásban ültük meg a román kormány bársonyszékét. A kormányfő meg 2009-ben kis híján Klaus Johannis szebeni szász lett, csakhogy még színesebb legyen a hazai politikai paletta. Igaz, azóta többre vitte ő is, hisz 2014-ben nem adta alább az államfői rangnál.
Szociáldemokrata királyi vőből köztársasági elnökjelölt, sőt több!
A történelem legnagyobb fintora, hogy a Hohenzollern-Sigmaringen királyi házból való Romániai Radu (Duda), aki jászvárosi (Iaşi) színészként házasság útján ügyeskedte be magát a román királyi családba, 2002–2008 között a szociáldemokrata kormány különleges megbízottjaként tartották számon, mely kormány történelmi elődei megfosztották apósát, I. Mihályt a trónjától. Később 2009-ben független elnökjelöltként akarta visszaszerezni Cotroceni királyi palotát. Igaz, nem sokáig volt ínyére a nagy balkáni iszapbirkózás, ezért idejekorán kilépett a hacacáréból, ám egyik legnagyobb kuriózumként vonult be az elmúlt évek faramuci történéseibe, a külföldi és haza sajtó által nemegyszer megszellőztetett kollaboráns múltjával.
Az is furcsa színfoltja a román köztársasági államformának, hogy I. Mihály nemrég még hivatalt tartott fent az országában. A hivatal eddig az Arad megyei soborsini királyi birtokról „igazgatta a hont”. (Igaz, eme bírtok 1939-ig Hunyady Károly gróf tulajdona volt, csakhogy minden világos legyen.) Illik hozzátenni azt is, hogy a koronás fejek csak karitatív ügyekben tevékenykedtek az 1943-ban megvásárolt majd a „rendszerváltás” után visszaperelt ominózus birtokról, ám királyi fenségekhez illő udvartatást vezettek. Igaz, ami igaz, az ország imázsát is kikupálták párszor, ha lehetett és szükségesnek ítéltetett.
Még mindig tart…
Tán már szót sem érdemel, hogy 2016-ban a török-tatár származású Sevil Shhaideh kormányfőjelölt a Koránra esküdött volna fel, ha hagyja az evangélikus Johannisból időközben Iohannisra váltott államelnök. De felesküdött később a Koránra a Grindeanu-kormányban, amikor megkapta a regionális fejlesztési és közigazgatási szaktárca vezetését, és ilyen minőségben miniszterelnök-helyettes lett.
Hát valahogy így néz ki az elmúlt huszonnyolc év román belpolitikája. Még mondja valaki, hogy komolyan veszi itt bárki is az alkotmányban rögzített, és oly sokszor vitatott nemzetállam megnevezést, valamint a köztársasági államformát. Itt mindenkinek és mindeneknek megvan a maga jól meghatározott 158 éves országlásban a helye.
Mikor a Petre sligovicája is elfogy
1989 óta tehát ilyen „viszontagságos” múlttal nézünk a nagy nemzeti centenárium elé, amelyet 1990-ben (a fekete március után) Gyulafehérváron ünnepelt először az Iliescu-rezsim – tankokkal, hadsereggel.
Egyik gyulafehérvári ismerősöm mesélte abban az időben, hogy az akkori nagy „ünnepen” románok-magyarok együtt rejtőzködtek a pincékben a nagy erődemonstrációtól való közös félelmükben, egymást bíztatva, hogy Gyuri, nézz már ki a pinceablakon, „ünnepelünk-e” még. Merthogy igen hideg van idelent, s a Petre sligovicája is elfogyott.
Valami ilyesminek nézünk ezúttal is elébe a gyulafehérvári nagygyűlés centenáriumán, bár ne legyen igazam.
Sütő Éva /Reggeli Újság
