Ígéretek és tények
Lassan lecsengőben a világjárvány harmadik hulláma, akadozva ugyan, de halad az oltakozás is, és azt hihetnénk, fellélegezhetünk, életünk szép lassan visszatér régi kerékvágásába. Csakhogy hiába torpan meg a vírus, csökken pusztító ereje, a pandémia kártékony hatásai nem ülnek el olyan gyorsan, sőt, mintha most kezdenék igazán megmutatni erejüket.
Nehéz másfél esztendő áll mögöttünk, sok emberi, anyagi veszteséggel, és úgy tűnik, hiába rendkívül bizakodóak az ország vezetői, amikor a gazdaság gyors helyreállásáról vizionálnak, ebből mi, egyszerű emberek aligha érzünk valamit. Sőt. Pénzünk egyre kevesebb, az árak mind magasabbak.
A hivatalos statisztikai adatok szerint a romániai nettó átlagkereset a tavaly áprilisi 3181 lejről egy év alatt 3562 lejre emelkedett. Tájainkon a tavalyi fizetésről is sokan csak álmodoznak, a sikerágazatokon és az állami alkalmazottakon kívül legfeljebb csak a vezető funkciót betöltők keresnek ennyit, a magáncégeknél alkalmazottak többségének – ha egyáltalán megmaradt a munkahelyük – be kell érniük a minimálbér körüli összeggel. Az áldozati ágazatok – vendéglátás, szállodák, szórakoztatóipar – „munkásai‟ az elmúlt hónapokat segélyekből próbálták túlélni, s most örülnek, ha legalább régi bérükért visszatérhetnek dolgozni, a magáncégek többsége túlélni próbált, s legtöbb számára az is eredmény, ha nem kellett elbocsátania senkit és a fizetéseket sem kényszerült megnyirbálni. Emelésről, többletjuttatásokról álmodni sem mernek. A szerencsések ezúttal is az állami alkalmazottak voltak, akiket az SZDP-kormány tetemes többletbérrel jutalmazott, és ez az elmúlt esztendőben is megmaradt, függetlenül attól, hogy volt munkájuk vagy sem. Az állami és magánszektor közötti szakadék tovább nőtt, a hivatalos adatok szerint a romániai munkavállalók egyharmada – többnyire, akiknek az állam a kenyéradó gazdája – az átlagnál 50 százalékkal többet keres, kétharmad pedig jóval az átlag alatt.
A többség fizetése tehát csökkent, jó esetben szinten maradt, az árak azonban gyors ütemben növekednek. Láthatjuk ezt a napi bevásárlásnál, amikor azzal szembesülünk, hogy pár lejjel, banival minden drágább, a piacokon, ahol az idénygyümölcsökért, zöldségekért többet kérnek, mint tavaly, és érezhetjük majd a számláknál is, hisz máris bejelentették, a liberalizált piacon legalább 10–25 százalékkal többe kerül majd a gáz és a villanyáram.
Így hát a jólét, a kormány által emlegetett és ígért életszínvonal-emelkedés legfeljebb csak egyesek számára közelít a valósághoz, a többségnek – beleértve a nyugdíjasokat is, akik hiába remélték a megígért emeléseket – továbbra is elérhetetlen álom marad. Az egyharmadnyi kiváltságoson kívül nekünk, többieknek harminc évvel a rendszerváltás után is maradnak napi megélhetési gondjaink, a tény, hogy munkánk gyümölcse jó esetben a túlélésre elegendő. A járvány – egyelőre legalábbis – csitult, de a normális emberi élet reménye ismét távolabb került.
Farkas Réka / Háromszék
