Jankovich Ferenc: Az egyszeri-kétszeri fánk
Fánkot sütött nagyanyánk… Volt öröm!
Egy üst zsír feketéllett a tűzön.
De amikor kezdett duzzadni a fánk,
Nagyanyó kiált: „Elfogyott a fánk!”
Se fánk – se fánk…
Szaladtam én a szerbe szívesen,
de ott sem volt biz egy sziporka sem…
Holott kezdett már esteledni ránk.
Ott a sok fánk, és nem volt semmi fánk!
Se fánk – se fánk…
Mit csináljunk? Gyomrunk is korgott,
Csak szipogattuk a finom szagot.
Nyálunk kicsordult, fényesült a szánk:
csak hűlt a fánk, és parázslott a fánk…
Se fánk – se fánk…
„Átfutok a szomszédba!” – mondtam én…
„Jaj, úgy röstellem” – húzódott szegény,
és nagyokat zötyögött nagyanyánk:
„Itt egy garmada fánk, és semmi fánk…”
Se fánk – se fánk…
Hát akkor mi legyen a vacsoránk?
Zsíros kenyérhez volt sónk, paprikánk.
Nem oly finom volt, mint valami fánk,
de került másnap jó akáca fánk,
S irral-pirral mégis kisült
az egyszeri-kétszeri fánk.
