Keserűi kesergő
Ismert tény, hogy az uniós pénzekből néhány érmelléki kistelepülés infrastruktúrája is megépült, ezek közül a legjelentősebb a 322-es számú vidékfejlesztési projekt volt. Ezzel azok a községek jártak jól, amelyeknek a lélekszáma együttvéve nem haladta meg a tízezer főt. A tervezetből tán Érkörtvélyes és Értarcsa községek tudtak legtöbbet kisajtolni, sőt a kiskerekiekben is ott volt az igyekezet, amit viszont nem lehet elmondani Szalacsról, mely település a többiekhez képest csak tessék-lássék használta fel a 2,5 millió eurós támogatást.
Visszatérve Kiskerekire, a hozzá tartozó Asszonyvásárára és Érkeserűre, vitathatatlan, hogy a ’89 előtti kommunista rezsim által pusztulásra ítélt három kisfalu lakóinak sokat javult ugyan az életminősége, de az ifjúság zöme ezt már nem várta ki. Azok, akiknek volt türelmük kivárni a pozitív változásokat, és volt elég életerejük túltenni magukat az elmúlt 25 esztendő posztkommunista viszontagságain, a mindent megfojtó korrupción, ellehetetlenített életük mindennapjain, azok végre levethetik évtizedes gumicsizmáikat, és emberhez méltó lábbelit ölthetnek, ha templomba, vagy neadj’Isten munkába indulnak, mert utóbbi fogalom, bizony ritka madár e vidéken. A kimerítő és lélekölő ingázás viszont annál elterjedtebb, annál gyakoribb.
A Kerekihez beosztott Keserűről viszont tudni kell, hogy lakói hónapok óta jelzik, hogy a református templomteret a főúttal összekötő utca kimaradt az aszfaltozási tervből, holott a falu egyik leghosszabb utcájáról van szó. Arról nem is beszélve, hogy a Kis utcához képest – ugyanis ez a neve a kiközösített sornak – jóval jelentéktelenebb utak és sikátorok is le lettek aszfaltozva.
A Kis utca lakói azt tartják, hogy a helyi községvezetőség azért bánt velük ilyen mostohán, mert a 2008-as helyhatósági választásokon a helybéli Hengye István tanácsos ellenlábasa volt a mostani Nyíri Sándor polgármesternek. Az „elvetemült” riválisnak pedig közeli rokonai élnek a burkolat nélkül maradt fertályon, sőt telektulajdona is van a soron. A diszkriminatív eljárás miatt többen is fenyegetőznek az adók be nem fizetésével, ha nem kapnak kimerítő választ a kialakult, immár változtathatatlan helyzetre.
Nyíri Sándor nyilatkozata szerint természetesen szó sincs ilyen kicsinyes bosszúról, vagy hátrányos megkülönböztetésről. A prioritások diktáltak – mondta. Meg persze ennyire futotta az uniós támogatásból.
A sikátorokra viszont nem volt magyarázat.
Hengye István keserűi RMDSZ-es tanácsos ellenben úgy véleményezte, a szándékosság nem bizonyítható ugyan, ám a Kis utca lakói rá mutogatnak a mulasztásért. Hengye szerint a projekt tervezési szakaszában semmit nem közöltek az önkormányzati képviselőkkel, nem ismertették velük a terv részleteit. Legalábbis vele nem. Csak már akkor, amikor nem lehetett rajta változtatni. Az aszfaltozás érkeserűi nyomvonalát máshol, mások döntötték el.
A szándékosság valóban nem bizonyítható, de a sokat próbált kisembereknek ezt már nem lehet bemagyarázni. Az is tény, hogy az érintett falvakon nincs olyan aszfalt nélkül maradt utca, amelyre rá ne illene a diszkrimináltság sémája.
Ám az Érmellékről nyugodt lelkiismerettel kijelenthető, hogy a kicsinyes politikai bosszúk, az ádáz, vérre menő küzdelmek, marakodások régiója. Ezen a vidéken az alantas szándék, a retorzió, a megtorlás bevett szokás. Az RMDSZ-en belül sajnos nemcsak egymást „likvidálják” a koncért. (Hej, ha csak úgy lenne, egye fene, hulljon a férgese!)
A baj ott kezdődik, hogy a bandaháborúk következményei mindig a kisembereken csapódnak le.
Sütő Éva
