Két út
Van az úgy, kedves sorstársaim, hogy az ember válaszúthoz érkezik, döntenie kell, két út közül melyiket választja? Mi erdélyi magyarok, száz éve válaszút elé vagyunk állítva. Száz év az már igencsak szép kor, nemcsak az ember, de egy nemzet életében is. A száz év alatt megtett útból pedig következtetéseket lehet levonni. Helyes volt-e a cél, vagy éppenséggel a tévelygés, a céltalan kóborgással telt idő és az úton való haladás. Száz év után illik rákérdezni: merre az irány?! Most újra kérdezhetjük, menjünk-e szavazni és kire?
Voltak idők, amikor ráállítottak bennünket egy útra, mutatták az irányt, hazudták a célt és mi haladtunk a nagy semmi, a nagy zuhanás irányába. Ezt akarták vezetőink és az őket vezető román hatalom. Mi tagadás, ma sincs ez másképp, sőt! Rájöttünk, hogy a közös út elfogy a talpunk alól, zsákutcába ér. És bennünket még most is rajta tartanak. Szavazzatok a magyarra! Melyikre?
Csak a vak nem látja, vagy aki nem akarja, hogy a román nemzet olyan úton halad ahonnan már nincs visszatérés, számára sem. Már közhelynek számít a kirabolt, leélt, elherdált Erdély képe, a fiatalok hiánya és „manelizmus” (igénytelen balkáni, roma keverék zene) térhódítása, ami képet ad Románia mai helyzetéről.
Érthetőbben: Bukarestben és környékén élő, sokszor roma származású politikusok keverik a kártyákat, osztják a csubukot (baksist, csúszópénzt), a zsoldot, az egyirányba tartás végett. És láss csodát, 100 éve megy nekik! Nekünk ez így jó! Megyünk velük tovább. Pedig innen már szökik nemcsak a magyar, még a román is! Maradnak a „manelisták” és irányadó vezetőink. Szavazunk?!
A mostani elnökválasztási bolondozás is csak arra jó, hogy a magyarokat a román politika közelébe, annak részesévé szoktassák, ez folyik már 100 éve! Nehogy már saját ügyeinkről, bajainkról és megoldásokról beszéljünk. Merüljünk bele a román érdekekbe, célokba, éljük bele magunkat, hiszen ugyanazon az úton haladunk. Ugyanoda jutunk. Lesz majd, belátható időn belül egy homogén román nyelvet beszélő, manelista ország. Kiút nincs! Ha nem keresünk, ha nem akarunk más utat. Szavazz Kelemen HUNRO-ra!
Elcsépelt szólamok, hogy jogaink vannak, meg demokrácia, meg érdekvédelem! Kik akadályozzák meg beolvadásunkat, felszívódásunkat? Mindenkori politikusaink, püspökeink, papjaink, pedagógusaink, a csodára váró prófétáink? (Azt hiszem nincs már több „p” betűs.) Kevés kivétellel ugyanazon az úton haladnak ők is, 100 éve, sőt vezetnek. Köszönik, jól vannak, megvannak. Hogy meddig? Nincs már sok az útból. Mind elveszünk, együtt. Pedig kár ezért a nemes vérért, amit az erdélyi magyar hordoz magában. Hallgass a lelkiismeretedre! Respekt a politikának!
Annyi mindent ígértek már nekünk, hogy azt se tudjuk, merre hajlongjunk. Román demokraták, liberálisok, szocialisták, eremdéeszesek (ugyanaz a faj) és mi lett belőle? Semmi. De az aztán nagyon nagy! Itt az EU, az majd szavatol, garantál, a római pápa (az előbb a „p” betűseknél kifelejtettem) reménykedő híveinek, egyházfői szellemi, isteni támogatást. Kedves keresztény, magyar, erdélyi, meg eremdéeszes sorstársaim, Románia polgárai! Úton vagyunk, egyre csak vonaglunk a manele zenére. Vonulunk, szavazunk már 100 éve.
Valahogy mindig eljutunk a kereszteződésig, ahol felismerjük, látjuk, hogy két út van előttünk. Ideje lenne felemelni a sorompót, saját kezűleg – mások ezt nem teszik meg helyettünk -, és ráállni a saját magunk választotta új útra. Hagyni a régit a vezetőkre, a terelőkre! Vonuljanak csak, caplassanak a román politikummal a manelék dallamára.
Nemsokára célba érnek!
Gábor Ferenc, Köröstárkány
