Ki a bűnbak?
Riporteri pályafutásom alatt részt vettem már jó néhány bihari, illetve érmelléki tanácsülésen: békéseken, zűrösen, egyhangúakon, alakulókon és olyanokon is, ahol a képviselők éppen a megbízatásuk végét ülték. Mondhatni, az elmúlt esztendők során sok okos dolgot hallottam, sok jó határozatnak voltam fültanúja, ugyanakkor olyanoknak is, amelyek messzemenően nem váltak, nem válnak dicsőségére a választott embernek. A népi bölcsesség viszont úgy tartja, a lónak négy lába van, még is megbotlik, miért lenne hát tökéletes éppen az ember?
Nem is várja el senki, hogy az elöljárók mindig a legfelelősségteljesebb, a legmegfontoltabb döntést préseljék ki magukból, mivel köztudott, a dolgokra való rálátás összetett és viszonylagos. Ahol pedig több színű a testület, vagy neadj’Isten a magyarok oszlanak pártokra, még az egymással való truccolás is „besegít” a felemás, mondhatni a közre ártalmas döntésekbe.
De nem is ez a mai eszmefuttatásom célja, inkább arra a tényre szerettem volna rávilágítani, milyen az, amikor egy új mandátum elején vagy közepén, bizonyos rossz döntések miatt vissza kell lapozni a jegyzőkönyveket, és elkezdődik a régi-új és új tanácsosok egymásra való mutogatása, és amikor egyesek az ártatlanság mintaképeivé, mások pedig bűnbakokká lépnek elő.
Hasonló dolgok történnek Biharban is mostanság, hisz megyeszerte köztudott, hogy az elmúlt évtizedekben a kisvárosok egyet előre kettőt hátra léptékben tengették napjaikat. Ennek az állapotnak csak a stabilizálása is kínkeserves erőfeszítésébe került a települések vezetőinek, ami a közügyeket koránt sem vitte előre, sőt. Ugyanis az utóbbi időszakban foganatosított kényszerű intézkedések becsülettel megnyirbálták a választottak népszerűségi mutatóját, sőt az előző mandátumban kialakított politikusi arculatnak sem vált hasznára.
Főleg a kudarcból kudarcba fulladó RMDSZ-es csúcsvezetéssel a hátuk mögött.
Hogy lesznek-e valamikor felelősei a régi rossz döntések következményeinek, vagy akad-e a jövőben olyan ember, aki nyilvánosan és becsülettel ki meri jelenteni, hogy igenis, felelőtlenül szavaztunk a döntések meghozatalánál, nem figyeltünk kellőképpen a részletekre, illetve ennek megfelelően vállaljuk a következményeket, egyértelmű, hogy választott embertől nagy elvárás lenne.
Nem ártana felismerni, hogy néha a felelősség felvállalása is emelhet a népszerűségen, főleg egy olyan világban, amelyben a mutyizás, a svindlizés és a huncutság mércéjén keresztül méretik meg az ember. Vagyis annyit ér, amennyit meg tudott szerezni magának.
Díjazzák ugyan a bihari kisvárosok lakói a kislépésekben elvégzett munkát is, az apró-cseprő látványosabb városrendezési törekvéseket szintén, de ugyanúgy várják a beígért nagyléptékű beruházásokat is, bár utóbbiak legalább negyedszázados késésben vannak, és persze újfent nem a városgazdák hibájából, legyenek ők bármilyen színezetűek is. Ugyanis ők mindannyiszor megpróbálnak mindent, de persze „sosem fognak ki jó politikai széljárást”, hogy a felelőtlenül tett választási ígéreteiket be tudják tartani.
Mindannyiszor ez a végszó.
Sütő Éva
