Kihalási akcióterv, avagy 84 lejt ér egy magyar gyermek?
Mára már közhely, hogy egy nemzet demográfiai helyzete meghatározó jelentőséggel bír az adott népesség jövőbeli kilátásait illetően. Magyarán szólva amely nemzet nem gondoskodik saját reprodukciójáról, az már középtávon kihalásra van ítélve. A csonkahoni, de a határon kívülre szorult magyarság esetében sincs ez másképpen, sőt esetünkben halmozottan hátrányos helyzetből indul a túlélésért folytatott verseny, mivel érdekvédelmünk amellett, hogy nem rendelkezik semmilyen stratégiával e téren, még a román politikum magyar családoknak (is) kedvező javaslatait is leszavazza, a román kormánypárt érdekeit fontosabbnak tartva.
A demográfusok szerint Magyarország népessége 1980 óta fogyatkozik, vagyis a népesség puszta szinten tartásához szükséges 2,1 gyerek/szülőképes nő arány azóta nincs meg. A rendszerváltás óta eltelt évtizedek magyar és családellenes balliberális kormányzata alatti hosszú évek csak ráerősítettek erre a folyamatra, kivételt ez alól csak a polgári kormányzás évei jelentettek és jelentenek. Ennek leglátványosabb jele a Családi Otthonteremtési Kedvezmény, – közismertebb nevén a CSOK – bevezetése, számos más a demográfiai helyzet javítását célzó családpolitikai intézkedéssel megerősítve.
Édes Erdély, itt vagyunk?
A trianoni, majd a párizsi békediktátummal Magyarországtól elszakított területeken sem nevezhető rózsásnak a magyar nemzetrészek demográfiai állapota. Ezeken a területeken nem csak a „természetes” fogyás, hanem az asszimiláció, és az elvándorlás is ritkítja a magukat magyarnak vallók sorait. Éppen ezért lett volna magától értetődő és roppant fontos, hogy a határon túli nemzetrészek érdekvédelmét felvállaló szervezetek prioritásként kezeljék a magyar családok helyzetét, minden rendelkezésükre álló lehetséges eszközzel ösztönözve a gyermekvállalást. Ehhez képest a valós helyzet az, hogy Erdély esetében az RMDSZ-nek nem futotta többre, mint hogy „megdöbbenjenek” a magyar nemzetrész tíz évente szinte menetrendszerűen bekövetkező kétszázezres fogyásán. Az 1992-es, 2002-es, majd 2011-es népszámlálások magyar szempontból valóban döbbenetes, és egyre szomorúbb adatai sem késztették arra a – legalább is szavakban – magyar egységet, megmaradást, sőt új honfoglalást hirdető, sokszor kormányzati eszközök birtokában levő RMDSZ-t, hogy konkrét intézkedéseket tegyen a magyar családok gyermekvállalásának elősegítésére, vagy legalább egy akciótervet dolgozzon ki erre nézve.
Megmaradási narratíva konkrét cselekvés helyett
Szavakban, és szimbolikus gesztusokban persze az RMDSZ mind országos, mind pedig helyi szinten felvállalja a magyar családok boldogulásának fontosságát, és ünnepi alkalmakkor szép politikusi beszédekben emlékeztetik az egyre gyérülő hallgatóságot arra, hogy milyen fontos is az, hogy megszülessenek a magyar családokban a vágyott gyerekek. A beszédekből csak rendre azt felejtik ki, hogy a magyar településvezetők, megyei tanácsok elnökei milyen konkrét lépéseket tettek és tesznek azért, hogy a magyar fiatalok egyáltalán szülőföldjükön maradjanak, családot alapítsanak, a későbbiekben pedig gyerekeket vállaljanak? Talán azért sem beszélnek erről, mert az ilyen célból megtett konkrét intézkedések száma a nulla felé közelít.
Jó példa erre az egyik legnagyobb magyar többségű népességkibocsátó térség, az Érmellék tulipános urainak viszonyulása a kérdéshez. Miután az elmúlt harminc esztendőből semmilyen kézzel fogható eredményt nem tudnak felmutatni, amely akár minimális mértékben segítette volna a magyarok gyermekvállalási kedvének növekedését – mert valljuk be, a hatalmas megvalósításként szétkürtölt ravatalozó avatások nem ilyenek – , maradtak a szimbolikus gesztusok. Ilyen volt például Érmihályfalván a Hazaváró Édesanya szobrának felavatása, amit természetesen megfelelő mennyiségű közhelypufogtatás is követett. A szoboravatást összekötötték ugyan egy demográfiai témájú konferenciával, ahol óvatosan foglalkoztak elfogyásunk kérdésével, de az egész inkább egy látványos kirakatként funkcionált, ahol ki is pipálták a demográfiai gondokat, mondván na ezzel is foglalkoztunk.
Sajnálatos, de szomorú tény: a magát az Érmellék édesapjaként aposztrofáló Szabó Ödön mégoly megható beszédétől sem fognak megjavulni a statisztikák, és továbbra sem fogunk egyetlen olyan magyar többségű települést találni Biharban, mely pozitív népesedési egyenleget mutatna fel. Havi tízezer lejes jövedelemből – ennyit visz haza vagyonbevallása alapján a képviselő úr – könnyű jó példát mutatni, de ha a Bihar megyei átlagfizetésből, (ami 1500 lej, ha hihetünk a statisztikáknak) próbálkozik az ember 2-3 gyereket tisztességes módon felnevelni, kicsit másképp fest majd a helyzet hó végén. Ilyen kilátásokkal pedig nem lehet jövőt tervezni, nem csoda hát, hogy a fiatalok nem gyerekvállalásban, hanem elvándorlásban gondolkodnak.
Pénz kérdése?
Lehet és kell is azon elméleti vitát folytatni, mennyire pénz kérdése a gyermekvállalási kedv. Érveket lehet pro és kontra felhozni, a gyakorlati családpolitikában viszont nem szabad kísérletezni. Megmaradásunk nem lehet pénz kérdése, ezért magát nemzetinek, kereszténynek valló magyar ember – különös tekintettel választott vezetőinkre – nem teheti meg, hogy leszavazza a családok megélhetését, a gyereknevelés anyagi terheit megkönnyítő intézkedést. Márpedig az RMDSZ szenátusi frakciója éppen ezt tette, amikor is leszavazta Európa legalacsonyabb gyermeknevelési pótlék összegének növelését. Nem tudni, mi járhatott a maguk gyerekeit 7-8-9000 lejes fizetésből nevelgető szenátorok fejében a döntés meghozatalakor, két dolog viszont biztos: nem magyar választóik érdeke szerint szavaztak, és tökéletesen szembementek az általuk fennhangon hirdetett értékekkel. Érdemes ezt a rövidlátó és tökéletes szociális érzéketlenségről tanúskodó döntést összevetni a magyar kormányfő által épp most bejelentett családpolitikai akcióterv nagyvonalúságával. A Fidesz kormányhoz látványosan dörgölőző RMDSZ vezetése talán most tanulhat valamit a stratégiai tervezésből, és a bejelentést személyesen is végighallgató Kelemen Hunor is rájöhet, hogy a családot alapítani és gyereket vállalni szándékozó magyar fiatalok elfogyása egyúttal az RMDSZ szavazótábor elfogyását is jelenti, talán gyorsabban is mint hinné …
K. Szalárdi István
