Köröstárkányról 2022-ben talán már mindenki hallott, ha másért nem, hát híresen szorgalmas, magyarságukhoz keményen ragaszkodó lakói okán, akiket a történelem során többször ért végzetesnek tűnő csapás, éppen konok magyarságuk, sajátos életmódjuk, a semmiből tisztes életszínvonalat teremtő szorgalmuk miatt. A szomszéd román települések irigy lakói, a román állam alig burkolt eltűntetési, beolvasztási politikája, mely a népirtástól egészen a fejlődésnek mondott ellehetetlenítési kísérletig terjedő skálán mozog, eleddig nem tudta megtörni a települést, pedig próbálkozásban nem volt, és ma sincs hiány.
Köröstárkány lakóinak száma a legutóbbi, 2011-es népszámlálás szerint a hozzácsatolt három román településsel együtt 1969 fő. A községben enyhe többségben van a magyarság, magában Tárkányban 97 %-os elsöprő arányban élnek a magukat székely gyepűőrök leszármazottainak tudó, elsősorban kertészkedésből, primőr zöldségek termeléséből élő lakosok.
Köröstárkány túlélte a tatárok majd pedig a törökök egymást követő dúlásait, a szapora, szorgalmas, és a jég hátán is megélő tárkányiak életerejét a bevonuló román katonaság és a környék román lakói által elkövetett, ma már jól dokumentált 1919-es mészárlás sem törte meg. A helyiek újra meg újra talpraálltak a történelem által rájuk mért csapásokból, megművelték földjeiket, eljártak piacolni akár több száz kilométerre is terményeikkel, és a romániai körülményekhez képest minden rendszerben képesek voltak szerény jólétet kicsikarni maguknak és családjaiknak. Természetesen azt a tényt, hogy a tárkányiak életerejének titka az áldott anyaföldben rejlik, a magyarságot kollektíve eltörölni akaró román államhatalom is észrevette, ezért az évtizedek során mindent megtett, hogy jól-rosszul fejlődésnek, szükségszerű lépéseknek álcázva csökkentse a tárkányiak termőföldjeinek méretét.
Néhány példa: 1920-ban, a Belényes melletti, csermáji földeket sajátítja ki a román állam, kaszárnya építése céljából, egy-egy jó szál földért (16 köböl) egy pár bocskor árát adva. Köröstárkány közbirtokossága nem sokkal az első világháború előtt, 1911-ben jó pénzen vásárolt több mint 875 hold, (kb. 400 hektár) legelőt, Papmező-Valány területén. Az 1921 évi román földreform értelmében pár év kényszerbérlet után 1923-ban, majd végleg, pereskedés után 1924-ben, mondván, hogy nem Köröstárkány területéhez tartozik a megvásárolt terület, a román agrárbizottság kisajátítja területet és tulajdonba helyezte Papmező-Valány községet. Annak ellenére, hogy az agrártörvény kimondja, hogy biztosítani kell az állatállomány számára a legeltetést, és a közbirtokossági legelők nem esnek a földtörvény hatása alá, mégis megtörtént a kisajátítás, úgy hogy az egész területet erdővé nyilvánították. Az 1960-as években ugyancsak tárkányi, Fekete-Körös menti földekre építik a Belényest kiszolgáló víztelepet (1968), amit később még bővítenek is. Az 1970-es években kisajátított tárkányi földekre építik a belényesi bútorgyárat (1972), illetve szerszámgép gyárat (1977). Kártérítést az akkori időkben senki sem kapott és nem is tiltakozhatott, hiszen az államosításnak nevezett rablás nyomán (1945-1948) a földek a román állam tulajdonába kerültek.
1989 után a visszakapott földeken ismét azok eredeti gazdái, vagyis a tárkányi magyar emberek kezdtek gazdálkodni, mégpedig ugyanolyan sikerrel, mint tették azt elődeik. A román hatalom hozzáállása ugyanakkor semmit sem változott, a színmagyar Tárkány továbbra is szálka a szemükben, különösen egy jól körülhatárolható belényesi illetőségű román értelmiségi körnek, mely nem tudja lenyelni, hogy létezhet még eleven, sőt gyarapodó magyar közösség Dél-Biharban, a román, vagy elrománosított települések tengerében.
Fejlődés egynek, sorvadás másnak
Belényes, ez a mára már teljesen elrománosodott dél-bihari kisváros évtizedek óta vár arra, hogy egy elkerülő úttal tehermentesítsék a jelentős áthaladó forgalom ártalmaitól. 2010-ben már papírra vetettek egy tervet, mely megoldja ezt a problémát, és egyúttal nagy örömet is okoz azoknak, akik alig várják, hogy Köröstárkány végleg csak Tărcaia legyen. Az öröm oka az, hogy ezt a tervet hagyták jóvá illetékes helyeken, így a szóban forgó terv szerint a Belényest elkerülő útszakaszt Köröstárkány közigazgatási területén vezetnék át, tönkretéve, felszabdalva a legjobb minőségű, mezőgazdasági művelésre alkalmas területeket, ellehetetlenítve az üvegházas, fóliasátras zöldségtermelést, mely a tárkányiak jelentős részének elsődleges bevételi forrása. Erre pedig a dolgok jelen állása szerint legkésőbb 2023-ban sor is kerül.
Talán nem kell taglalni, milyen hatással is járhat ez egy olyan közösségre, mely évszázadok óta mezőgazdasági tevékenységből él. A terv életbe lépésével végleg kiforgatnák a tárkányi magyarokat maradék földvagyonukból, hiszen a román állam fizet ugyan a kisajátított területek után, de a pénz amilyen „könnyen” jött, úgy el is illan, míg az életet adó föld maga az állandóság, a bizonyosság, a megtartó erő. Ezt pedig pontosan tudják a tárkányiak ellenségei is, akik között korántsem csak magyargyűlölő románok vannak. Sőt, olyan magyargyűlölőnek kikiáltott román politikus is akadt, aki megértette a tárkányiak gondját, ugyanakkor két részesre tervezett írásunk következő részében felvillantjuk azoknak a magyar nemzetiségű, állítólag a magyarok érdekeinek védelmére hivatott politikusoknak hozzállását, akik semmit nem tettek a tárkányiak tulajdona, életmódja, jövője védelmében, de bemutatjuk azokat is, akik minden tőlük telhetőt megtettek Köröstárkány védelmében.
K. Szalárdi István
