Mánelésedés
Nem rég még arról írtam, hogy vannak magyarok, akik mesterségként, haszonszerzésre használják nemzeti hovatartozásukat. Ez a megállapítás ugyanúgy érvényes sok románra is. Ha e jelenséget Erdélyre vetjük le, nem kell magyarázat, ami környezetünk, körülményeink alakulását illeti.
Az erdélyi magyarság romlása, leépülése szembetűnő. Számtalan példát lehetne sorolni, néven lehetne nevezni nemcsak az okokat, de az okozókat is. Ki mennyi pénzért hazudta szembe övéit, mocskolta be nemzeti hovatartozását, de még az sem mellékes, hogy sok erdélyi magyar miként és miért fogja be orrát, szemét, amikor becsapóira szavaz. Akarjuk vagy sem, be kell ismerni, hogy végső soron az erdélyi magyar önmaga dönt saját életéről. Olyan sorsot szán magának, övéinek, amiről tudva tudja, hogy vesztét okozza, és mégis!
Ennyire nem becsüli értékeit, nemzeti kultúráját, ennyire öntudatlan állapotba került, agymosott lett? De inkább lelketlen, azok felé, akiktől nevet és talán még vagyont is örökölt.
Ha szétnézünk magunk körül, láthatjuk, mind több magyar válik románná, van aki egy az egyben megtagadja, elfelejti kiknek köszönheti életét, a sorsát nem, mert azt mások formálták az ő segítségével. Vannak, akik magyar névvel, magyar nyelvvel, de már olyan érték vagy szokásrendet vettek fel, aminek semmi köze nincs a magyarsághoz, a magyar kultúrához. Rájuk nem kiabálnak, őket nem zavarják ki az országból, mert már nincs miért, hiszen besimultak, idomultak. Bódultan, szédülten élik életüket „mánele” stílusban, könnyed zuhanásban a semmi felé. Ide vezetett a száz év révület, a meghúzom magam, lapítok, és hátha nem vesznek észre. Túlélés a cél, gerinctelenként.
Roma, román, magyar egyveleg születik, egy új népelem: mestersége román, kultúrája „mánelé”! Nem lehet tagadni, a mánélista „kultúra” egyre nagyobb teret nyer a magyarok között is. Életvitelt, életstílust feltételez. Igény a tele zseb és has, az üres fej, más nem ér semmit. Délről, Bukarest irányából jön, mint minden a 100 év alatt. És mi újra alkalmazkodunk, együttműködünk, ahogyan azt elvárják tőlünk a „mieink”! Délen és nyugaton: legyünk jó állampolgárok!
Két esély van az erdélyi magyarság számára, vagy megmarad saját szülőföldjén magyarnak, körmeszakadtáig védelmezve önmagát és közösségét – ez az erősek, a kiválasztottak, kiváltsága: nehéz, kíméletlen szellemi és kultúrharc idegenek és „övéi” ellen is – vagy marad a gyengék, a gyávák, a pénzistent imádó haszonlesők oldalán és mánelésedik, romanizálódik. Más lehetőség nincs, ezt tudomásul kell venni.
Igaz, még lenne egy: „kifele az országból!” Ez utóbbi két lehetőséggel önmagát, övéit becsülő, tisztelő, erdélyi magyar ember nem élhet, hiszen önkezével irtja ki családja múltját és jövőjét.
Gábor Ferenc, Köröstárkány
