Már megint és megint, minduntalan…
… csak morgolódik a születési helyét, lakóhelyét életének játszóterét állandóan figyelő, minden kákán csomót kereső ember. Mert a színdarab, az élet, amiben ő is egy kis, epizódszereplő, csak pereg és pereg a nagy színpadon. A színpad díszletei pedig változnak, néha bután, néha értelmetlenül, néha racionális rendezői gondolattól vezérelve, de naponta változnak. A nagy színdarab szereplői is változnak, újak lépnek fel, mások eltűnnek egy időre, mások örökre. A szemlélődve figyelő pedig morgolódik, mert gyermek- és ifjúkorának egyik emlékét, a liget és a vasúti sínek fölött átívelő vashidat észrevétlenül lebontották. Persze, hisz megújul a Kálvária-domb, modern hidat álmodtak a tervezők a helyére. De azért rosszul esik, mert személyes ismerős tűnt el.
Azután eltűnt az utcákról egy ember is, aki bár hajléktalan volt, emberségből példát tudott mutatni. Igen. Azzal, hogy a kapott szendvicsekből előbb hű társát, a keverék farkaskutyát kínálta meg sőt, amikor az beteg volt, elvitte az állatorvoshoz is, pedig ruha és ételosztásra is mehetett volna az idő alatt. Hajléktalan társa mondta a minap, hogy a „Kóboj” – ahogy ők hívták –, meghalt. Egyszer csak meghalt.
Eltűnt az utcáról egy malom is, ami bár ebek harmincadján volt, lehetett volna ipartörténeti múzeum. Egy másik utcában leromboltak egy épületet, amiből bármi lehetett volna, akár bölcsőde, vagy óvoda, ugyanis nem bővelkedünk efféle létesítményekben.
Aztán a fák… a fák, amelyek városszerte számolatlanul esnek láncfűrészek áldozatául. Ezúttal épp a Rhédey-kert huszonegy, hatalmas nyárfáját ítélték halálra. Személyes ismerősök mind, hisz ki nem járt ott gyermekkorában, ki nem szaladgált a betonból készült lelátókon, amíg az apák a meccset nézték. Mert a mese epizódszereplője is ott szaladgált, látott focit, atlétikát sőt, még az értelmetlen a kommunista pártot és az ő főtitkárát dicsőítő élőkép szereplőjeként is megpihent árnyékukban. Egyszóval tárgyak, házak és fák közvetlen ismerőse, barátja morgolódik, és néha a nosztalgia könnycseppjei peregnek le arcán…
Farkas László,
Nagyvárad
