Még egy biankó csekk
Talán nem csupán mi tartjuk furcsának, hogy csupán két nappal azt követően, hogy az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor – Porcsalmi Bálint ügyvezető elnököt idézve – úgy értékelt, a PSD–ALDE-koalíció harmadik kormányának programja olyan, mintha a mezőgazdasági minisztériumban írták volna két sör között, végül mégis azzal állt ki: az RMDSZ mégiscsak támogatni fogja a kormányt. Mindezek után előfordulhat, hogy az RMDSZ vezetői, akik addig még nem ismerték a szöveget, a hétvégén sörözés közben kezdték el böngészni a programot, és bár az elején még ellenszenvesnek találták, a harmadik és a negyedik üveg között már egészen érdekesnek tűnt, az ötödik és a hatodik között pedig már egyenesen kitűnőnek és előremutatónak.
De tegyük félre az iróniát: bár az előző verzió sem zárható ki, mégis inkább arra tippelnénk, hogy az RMDSZ mérlegre helyezte a saját ígéreteit, illetve a koalícióval a 2016-os választást követően megkötött parlamenti támogatási megállapodást. Valamint azt is, hogy mire számíthatna a román ellenzéki pártok részéről abban az esetben, ha rájuk hallgat, és nem támogatja a kormányt. Hogy a koalíció eddigi támogatásáért cserébe sok mindent nem kapott az RMDSZ – illetve az általa képviselt romániai magyar közösség –, ahhoz nehezen fér kétség. A differenciált érettségi és a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium ügye sorolható a legalább részben megvalósult célok közé, utóbbi esetben pedig semmilyen garancia nincs arra, hogy az ügy végül magyar szempontból kedvezően zárul. A másik oldalon viszont ott van az ellenzék, amelynek pártjai az utóbbi időben legfeljebb a magyarellenes retorikában tűntek ki. Ezek után enyhén szólva is cinikus lépés volt Ludovic Orban liberális pártelnöktől, hogy a szavazás előtt még megpróbálta meggyőzni Kelement, hogy ennek ellenére az RMDSZ álljon melléjük. Mindezek alapján arra tippelünk, hogy az RMDSZ a kormányprogram előzetes ócsárlásával megpróbált nagyobb tétben játszani, és a színfalak mögött a támogatásért cserébe érdemi előrelépésre vonatkozó ígéreteket kísérelt meg kicsikarni a koalíció vezetőiből a számára fontos témákban.
Kérdéses azonban, hogy ha valóban így történt, milyen garanciák léteznek arra nézvést, hogy a koalíció az eddigiekhez képest kedvezőbben, nagyobb empátiával viszonyul a magyar igényekhez. Abban ugyanakkor igaza van Kelemen Hunornak, hogy a koalíció hivatalosan többségben van, hiszen tízzel több törvényhozóval rendelkezik, mint a kormány megszavazásához szükséges minimális létszám. Viszont éppen emiatt nem lett volna kötelező nyíltan felsorakozni a kabinet mellé. Persze a politikai és gazdasági stabilitás sem utolsó szempont, de ebben az esetben a szövetség akár semleges álláspontra is helyezkedhetett volna. Például közölhették volna, hogy nincs kötelező irányvonal, minden RMDSZ-es képviselő és szenátor úgy szavazhat, ahogy a lelkiismerete diktálja. Nem ezt tették, ehelyett ismét csak egyértelműen beálltak a kormány mögé, gyakorlatilag újabb biankó csekket állítva ki ezzel a koalíció számára – miközben az elmúlt hónapok példája alapján bizonytalan, milyen hosszú életű lesz Dăncilă a kormány élén. Csak remélni tudjuk, hogy tényleg megérte. És nem csupán egy szűk kör, hanem a romániai magyar közösség egésze számára.
Balogh Levente / Krónika
