A szép és beszédes nevű Bihar megyei település, Magyarcséke (rom. Ceica) római katolikus templomának felújítását célzó munkálatokról számolt be a Bihari Napló január 12-i számában. A Tóth Zsigmond által jegyzett cikkből megtudhattuk, hogy a falu központjában álló templom „jellegtelen”, valamint azt is, hogy „az élni és tenni akarás ott van a gyülekezetben. A magyar ajkú római katolikus szertartás hagyományát nem hagyják elveszni, elsorvadni, valamint nem akarnak beolvadni a többségi nemzet és egyház soraiba.”
A cikkből a gyanútlan olvasó arról is értesülhetett, hogy „lépésekre volt szükség ahhoz, hogy megakadályozzák a templom további romlását, ezért a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyén keresztül pályáztak, majd azt továbbították a román Vallásügyi Államtitkárságnak, ahol kedvező elbírálásban részesült. Az elmúlt hetekben a 80.000 lej értékű támogatás megérkezett.” Gyanút legfeljebb akkor foghattak a szemfülesebbek, amikor kötelező körként az RMDSZ-t fényező mondatokkal zárult a cikk, és egy bombasztikus, ám annál inkább semmitmondóbb kampánymondatot is beidéztek Bíró Rozália parlamenti képviselőtől, aki Maros megyéből Biharba származott közgazdászként talán soha nem is hallott Magyarcsékéről: „A RMDSZ szövetséget kötött arra, hogy minden romániai magyar érdekét képviselni fogja, és a magyar közösség megmaradását, erősödését, gyarapodását szolgáló feladatokat megvalósítja a közös cél elérése érdekében.” Ahogy egyes vidékeken mondani szokták, tiszta propaganda.
Így nézett ki 2008-ban
Muszáj tudomásul vennünk, hogy Magyarcsékén a magyarság beolvadása, eltűnése befejezett tény. 2002-ben 18 magyar nemzetiségű személyt írtak össze a számlálóbiztosok, 2011-ben a valamivel több mint 3500 helyi lakosból már csak 12-őt. Közülük összesen hatan vallották magukat római katolikusnak, minden bizonnyal zömmel idős emberekről lehetett szó már akkor is. 2022-ben élni akaró gyülekezetről írni legalább is erős túlzásnak tűnik. A Szent Péter és Szent Pál apostolokról nevezett plébániáról a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye hivatalos weboldala, a Varad.org is ezt írja: „Sajnos az utóbbi évtizedekben közössége végzetesen megcsappant, a megszűnés határára jutott.” Összevetésként, 1931-ben még 330 főt számlált a gyülekezet, szórványaival együtt pedig több mint hétszázat. Ekkor is járási székhely volt még, élénk kereskedelmi központ, de fazekasságáról is híres. Legnevesebb szülötte mindmáig Neumann Ernő (1917–2014) temesvári főrabbi, a jeles közéleti és egyházi személyiség, a klasszika-filológia doktora. Cséke 1940-ben nem került vissza Észak-Erdéllyel a magyar királysághoz, a magyarság fogyása ezt követően gyorsult fel.
Egyházi forrásokból arról is értesültünk, hogy a templomban évtizedek óta nincsenek rendszeres misék, főleg magyar nyelvűek nem. Igaz, más nyelvűek sem igazán lehetnek, hiszen a templomot használó helyi, értelemszerűen román ajkú görögkatolikus gyülekezet mindössze kilenc főt számlál, egy unitus szórványlelkésze van. De akkor kinek a javát is szolgálja a román kormány illetékes szervei által az RMDSZ „hathatós közbenjárására” kiutalt pénz?
A cikkíró úgy járt a Nagyvárad és Belényes között félúton, ma már színromán vidéken található Magyarcsékén, hogy „nem vette észre”; a templomot 2020-ban felújították, méghozzá a magyar kormányzati forrásokból működő Teleki László Alapítvány, az Árpád-ház program keretében. Erről saját weboldalukon be is számoltak, az információt megtalálni pedig nagyjából két percbe került. Ebből a szerző azt is megtudhatta volna, hogy az általa jellegtelennek minősített templom egyike a négy középkori eredetű katolikus templomnak a mai Bihar megyében. A most a román kormány részeként működő RMDSZ által kegyesen kijárt 80 ezer lej (kb. 16 ezer euró) pedig mindössze a belső felújításokra lett kiutalva, nyilván amolyan ne érje szó a ház elejét elgondolás keretében, hadd lássa a drága magyar választó és napilapolvasó, hogy nemcsak az Orbán-kormányt érdekli a sok évtizede pusztuló magyar műemlék, hanem mondjuk Bíró Rozáliát is a Dâmbovița partján… Hogy ez a „nemes” propagandafeladat meghaladta a cikk írójának képességeit? Istenem, eszi, nem eszi, az olvasó úgysem kap mást.
Hátradőlhetünk, Magyarcsékén megmenekült a templom, s mire az utolsó magyar kihal, talán teljesen megújulva áll majd ott a politikusi rövidlátás mementójaként …
Barta Béla/www.ehir.ro
