Mikulás hozta…

Mikulás hozta…

Unokatestvéreimmel öt-hatévesek lehettünk, amikor egész este lestük a ház hosszú tornácára néző magas kétszárnyas ablakot, mikor zörgeti már meg a várva-várt Mikulás. Akkorára már minden rakoncátlanságunkat, nagyapa- nagyanyabosszantó csintalanságunkat megbántuk, sőt a magyarázkodások egész tárháza sorjázott buksi fejeinkben, ha netán számot kell adni valami turpisságról, kópéságról. De általában maga a jó öreg Mikulás sorolta fel, hogy ugye, ezt meg azt se teszitek többet sőt, a Torda Jani bácsi pincelakatját se fogjátok „elgórni” ezentúl.

Hát ígértünk is fűt-fát, mire megnyílt a bűvös zsák, tele édességgel, játékokkal, amelyeket tizenéves korunkra felváltottak a szépremények, később a beteljesítésre szánt álmok, mára pedig a képzeletbeli Mikulás-zsákból csak egy messzire gurult gumilabda, egy elveszettnek hitt üveggolyó, vagy Fekete Péter egy-egy elkallódottnak hitt kártyalapja kerül elő.

Meg az akkori huncut, de annál őszintébb gyermekarcunk, ami majd félévszázados messzeségből néz vissza ránk, mintegy bizonyságul, hogy mindez igaz volt…

Sütő Éva

Facebook
Érintő hírportál