Mintha összement volna a föld az Érmelléken
Lassan három évtizede járatják a bolondját az emberekkel a kataszteri nyilvántartók alkalmazottjai. Nem elég, hogy a földtörvények, illetve azok módosításai nem segítettek kibogozni a „kibogozhatatlant”, előbbiek tudatosan ködösítik a tulajdonjogi szálakat, státuszokat, helyrajzi számokat. Szinte hihetetlen, hogy az önkormányzati irodák előtt még ma is sort állnak, visszajárnak a hetvenen túli idős emberek, akik képtelenek a maguk kis fél vagy hektárnyi parcellájuk hollétét tisztázni, mely földterületeknek a kis konyhapótló mellett inkább már csak eszmei értékük van. Mert az az „idesapám” földje volt…
És állnak naphosszat, kilincselnek türelmesen, megalázottan, és másnap is és harmadnap is és jövőre is, majd egy másik polgármesteri megbízatás alatt is, míg kitart az életük. Mert hátha…
De nem. A sok kis ominózus parcellának még mindig csak egy részét találják meg. Rejtélyes módon a területek nagyobbik fele egyszerűen odavész. Eltűnik.
Sehol nem szerepel, amit reklamálni tetszik, Irénke néni! – csapja össze a kataszteri regisztert a pohos, más földjén hízott hivatalnok, ellentmondást nem tűrően. Akit amúgy két lábbal rúgna ki minden polgármester már a beiktatása után, de sajnos nem teheti, mert nagy a klán, sok a földben utazó vokssal támogató, még több a széltoló pártaktivista, akiket ki kell elégíteni valahogy. Leginkább a mások földjével.
Így a kataszteri tótumfaktum egy éven belül minden polgármester első számú embere lesz, mi több, pótolhatatlan munkaerő.
Aki nincs megelégedve, pereljen! Az Irénke néniket, a Pista bácsikat ezzel eresztik szélnek naponta az effajta „pótolhatatlan” munkaerővé avanzsált paraziták.
Mintha összement volna a föld az érmelléki települések határaiban. Fellelhetetlen az „idesapám” holdacskája a Mohoson, a Faluhelye dűlőben, a Száraz domb alatt, a Malom árokban és még sorolhatnánk az érmelléki dűlőket – szól a panasz még ma is a képviselői fogadóórákon ahhoz, hogy ne változzon semmi.
Mi több, még az is veszélybe kerül, ami van. Ugyanis a közelmúltban az egyik mihályfalvi idős asszony újra megkockáztatta az „odalett” hektárocskáját kitisztázni. De mint kiderült, még azt a szántóterületet meg azt a szőlőt sem találták már a „nagykönyvben”, amelyeket egykoron az általuk kibocsátott bizonylat tanúsított, és amelynek kapcsán a kormánybiztosi hivatal kiadta a birtoklevelet. Azaz a szülőknek, nagyszülőknek nem is volt semmijük a kollektivizálás idején. Majd utólag mégis meglett birtoklevél szerinti vagyoni állás, de az elsvindlizett hektárocskának se híre, se hamva nem találtatott, még a ceruzával át- és bejegyzetelt ötvenes évekbeli regiszterben sem. Csak a fele.
Jó módszer ez, kérem szépen. Kivédi az okvetetlenkedőket, a kitartóan kilincselőket, mert nana! Még az is odaveszhet, ami van vagy volt.
Úgy hogy Irénke néni, drága, tessék nyugton maradni!
Sütő Éva
