A Magyar Polgári Egyesület által létrehozott Polgári esték nevű rendezvénysorozat keretében ez évben is emlékezésnek adott helyet Nagyváradon a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumterme szeptember 6-án, a „város visszatérésének” évfordulóján. Ezen a napon vonult be ugyanis 1940-ben Váradra a Magyar Királyi Honvédség, nyomában pedig a magyar közigazgatás az augusztus 30-i bécsi döntéssel megállapított menetrendend szerint.
Észak-Erdély visszatérése az ezeréves magyar állam kebelébe nemcsak a többségi magyar népnek okozott határtalan örömöt és elégtételt, hanem ennek megfelelő visszhangot váltott ki a kortárs magyar irodalom jeles képviselői körében is. Ez utóbbit illusztrálta több felolvasott korabeli részlettel Domonkos László szegedi származású író, közíró, szerkesztő, aki csonka-magyarországi és erdélyi írók műveiből egyaránt idézett. Szellemi életünk nagyjainak legtöbbje a revízió fölötti megelégedettségének, a történelmi igazságtétel méltatásának hangján szólt nyolc évtizeddel ezelőtt, különös tekintettel a trianoni tragédiára, de voltak, akik a visszatért országrészeken kívül élő nemzettársaik sorsáért is kifejezték aggodalmukat. A rendezvény során közreműködő Kiss Törék Ildikó színművész Wass Albert és Lászlóffy Aladár írásaival, Török Sándor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei elnöke pedig Dutka Ákos, Kosztolányi Dezső és Kiss Menyhért verseivel járult hozzá a kor megidézéséhez.
Domonkos László háromtucatnyi kötetből álló gazdag életművének néhány darabját el is hozta, szíves ajánlással: a Lélek és szögesdrót – Szolzsenyicin, magyar ecsettel, valamint Az álmok továbbra sem hazudnak – Erdélyről 1988–2018, illetve a Szovjet Spartacusok és a Pompeji magyar hamuja – Sáros megyei leletmentő címűeket. Ez utóbbi megszületésének alapja egy, a trianoni emlékévben megtartott utazás volt, amely során az író a Patrióták civil szervezet és a helybeliek segítségével bejárta az egykori Sáros vármegyét. Eperjes, Szinye, Bártfa, Kisszeben, Kellemes – különös rezonanciájuk településnevek a történelmi magyar Felvidékről, amelyek ma már sajnos azt üzenik, hogy a sárosi magyarság eltűnése egyike a senki által nem ismert és máig ki nem beszélt tragédiáinknak. A szerző ebben a művében rendkívül olvasmányosan és tragikuma ellenére lelket melengető módon örökítette meg találkozásait a Kisszeben mellett maradt utolsó magyar nemesi családdal, illetve a Szinyei Merse-kúriát „üzemeltető” szlovák kocsmárossal vagy éppen a lengyel határszélen élő, máig magyarbarát ruszinokkal.
A megemlékező rendezvény végén Tőkés László, az EMNT alapító elnöke szólt röviden a jelenlévőkhöz. Felhívta a figyelmet arra, hogy a magyarellenes médiában és közbeszédben mind a mai napig diktátumként emlegetik a 2. bécsi döntést, holott a nagyhatalmi döntőbíráskodást maguk az érintett és érdekelt felek kérték a Trianon után két évtizeddel kialakult geopolitikai helyzetben, a román kormányzat magára nézve kötelezőnek ismerte el, a magyar félnek pedig részleges revízióval kellett beérnie Erdélyt illetően. A püspök felidézte, hogy a döntés 50. évfordulóján – a már a kommunista diktatúráról megszabadult Romániában – miként hatott a megalázkodás és opportunizmus reflexe az akkori magyar érdekvédelmi-közképviseleti szervezetben, az RMDSZ-ben: Domokos Gézáék egy Bukarestben kifundált és kiadott nyilatkozatban ítélték el az Észak-Erdély visszatérését eredményező „erőszakos határrevíziót”, mert az úgymond semmibe vette a népek akaratát és sértette a román állam integritását. A többségi román nemzet érzékenységére oly kényes RMDSZ már 1990-ben a fölösleges önfeladás és meghunyászkodás útján járt, beletörődve a történelemhamisításba éppúgy, mint a politikai-nyelvi asszimilációba. Mintha legalábbis Trianon kárvallottjainak kellene a nyertesek szemüvegén át látniuk a történteket, a máig ható sanyarú valóságot – mondotta Tőkés László, aláhúzva: a magyarok országának és nemzetüknek a szétdarabolása nem csupán történeti kérdés, hanem eleven politikai valóság.
Végül a szervező polgári egyesület elnöke, Nagy József Barna bemutatta azt a magyar trikolórt, amit a visszatérés napjaiban rögtönözve varrott meg az Érmelléken élő nagyszülője, hogy legyen mivel méltóképpen köszöntse a bevonuló honvédeket. Sajnos pár ép múlva már rejtegetnie kellett… közel fél évszázadon át. Zárásként levetítették az 1940-es nagyváradi bevonulás alkalmával készült filmhíradós képeket, és elénekelték a Szózatot. Az est könyvdedikálással és kötetlen beszélgetéssel ért véget.
