Nagyvárad sporttörténetéből
A Törekvés Sportegylet
Nagyvárad, te merész, te mindent hirtelen felkapó, te mindent gyorsan magadénak valló, te minden újra fogékony város! Te, aki a századforduló után rohamléptekkel nőttél naggyá, kultúrában, iparban, kereskedelemben, irodalomban… és sportban!
Igen, a sportban is, hisz amíg a fejlődő város belterületén hamar nagy népszerűségre szert tevő labdarúgás – akkori nevén futball – a Nagyváradi Atlétikai Club (NAC) révén hódított, addig Várad-Velencén is akadt jó pár fiatal, akik előszeretettel rúgták a bőrt, a harisnyákból, rongyokból készült lasztit. Ezek a fiatalok is megérdemlik talán, hogy megemlékezzünk róluk, mert a másik klubot, a hamar híressé váló NAC csapatát tekintették példaképnek. Aztán eljött az idő, amikor már nem példaképként tekintettek a nagyokra, hanem versenytársat láttak az ellenfélben.
De ne szaladjunk ennyire előre, maradjunk Várad-Velencén, ahol a Varga fiúk, Szilágyi János, Regmann Sándor, Nagy János, Kohn Gyula, Holubák István és még sokan mások kihasználva, hogy Mikló Béla épp elhagyta az általa nemrég alapított NAC-ot megkérték, hogy alapítson nekik is egy klubot. Mikló Béla, bár szerény körülmények között, 1912 februárjában megalakította a Törekvés sportegyletet.
A zászló színei a piros-fekete lettek. Megkezdődött a tagok toborzása és hamarosan elnököt is választottak egy reprezentatív velencei polgár személyében, aki nem volt más, mint Lővenstein Zsigmond kereskedő, mindenki Zsigája. 1912. április 9-én megtartották a hivatalos alakuló ülést, természetesen számos taggal és sok pártfogóval. Az elnök Lővenstein Zsigmond, alelnökök Varga András és Mikló Béla. Természetesen először a futball szakosztályt alakították meg. Az első hivatalos mérkőzésén a Törekvés hét gólt lőtt az NAC második csapatának. Mindenek előtt a sport népszerűsítését tűzték ki célul. Megkezdődtek a vidéki vendégszereplések is. Az első kiruccanás színhelye Debrecen volt. Nagy megtiszteltetés volt, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség már első évben felvette a csapatot tag-egyesületei sorába. Az 1913-as év a fuzionálás éve volt, ugyanis a vezetés elhatározta a fúziót a Velencei Atlétikai Clubbal. Az egyesület vezetése három új taggal bővült. Tóth Ferenc doktor, Breuer Oszkár doktor és Fényes Samu lettek az új vezetőségi tagok. Az összeolvadás és a városban végzett kitűnő szervezőmunka meghozta gyümölcsét. Hamarosan annyira felduzzadt a sportolni vágyó ifjak száma az egyesületben, hogy második csapatra, sőt ifjúsági gárdára is gondolhattak. Nemsokára merész gondolattal állt elő a vezetőség a tagság nagygyűlésén, mégpedig saját pálya építésének tervével. Előrelátó gondolat volt ez, mert az edzéseket és mérkőzéseket saját pályán akarták levezetni, illetve lejátszani. Ezzel a tervükkel minden más, a városban működő egyesületet megelőztek, így hamarosan elkezdtek tárgyalni a káptalannal, egy a Komendáns rétből leválasztott területről, sporttelepük építése végett.
Az 1914-es évben a Törekvés csapata részt vett a kerületi bajnokság küzdelmeiben és a Debreceni TE ellen elért győzelmükkel nagyban segítették a NAC csapatát a kerületi bajnoki cím elérésében.
A klub második szakosztálya a birkózóké lett, amit az Őze testvérek munkája nyomán hamarosan nagy fejlődést mutatott, mind létszám, mind
eredmények szempontjából. A szakosztályok sorban alakultak, így a tornászoké is melynek vezetését Vargha Zoltán vette kézbe. Szintén ő foglalkozott az úszó szakosztállyal is, amit fiatal, tehetséges gyerekekből, hamarosan versenyképessé tett országos szinten is. Az 1914-ben kitört világháború gyorsan véget vetett a szép kilátások elé néző egyesület fejlődésének és a klubot 1918 végéig majdnem teljes tétlenségre kárhoztatta. Néhanapján, szabadságos katonákból verbuvált
focicsapatuk ugyanilyen összetákolt csapatok ellen játszott mérkőzéseket. Ennyiből állt a klub aktivitása négy évig.
2.
A háborúnak vége lett, a klub újraélesztése is hamarosan elkezdődött.
Sokan nem tértek vissza a nagy világégésből, de akik hazajöttek, nagy lendülettel vetették magukat a munkába. Szinte természetes, hogy legelsőre a labdarúgók szervezkedtek. 1918 decemberében a hivatalos közgyűlés is kijelentette, hogy újraalakult a Törekvés!
A klub vezetésében egyre több tehetős, tenni akaró vette ki részét, nevezetesen Breuer Oszkár, Lővenstein Zsiga, Fényes Samu, Vargha Zoltán, Breuer Ottó.
A városszerte megindított eredményes mozgósítás hatására, egyre több fiatal jelentkezett a sorban alakuló szakosztályokba.
A focicsapat fejlődése volt a leglátványosabb. Niezner Aladár edző vezetésével 1919. augusztus negyedikén, nagy meglepetésre 1–0 arányban legyőzték az akkor már nagy csapatnak számító NAC csapatát.
Tulajdonképpen ettől a győzelemtől számították a régi váradiak, a két csapat késhegyre menő, de mindig sportszerű rivalizálását.
Az birkózó szakosztály Mikló Béla, Vargha Zoltán és Kiss György vezetésével újra megalakult. A vezetők kiharcolták Eleméry Béla városi kultúrtanácsosnál, hogy edzőteremnek megkapják az Apolló palota birkózótermét. Nagy sportolókat, későbbi országos bajnokokat nevelt ki a klub az elkövetkezendő időkben. A teljesség igénye nélkül soroljuk fel néhányuk nevét. A Rollinger fivérek, a Mansberger fivérek, Privalcsek Mihály, Spíró Géza, Faragó Viktor neve öregbítette a Törekvés dicsőségét a nemzeti bajnokságokon.
A frissen alakult boksz-szakosztályt egy amerikai kapitány Keller Alfréd szervezte meg, teljesen kezdőkből. Ezekből a tehetséges kezdőkből a kapitány rövid idő alatt olyan ökölvívókat nevelt ki, akikből később országos bajnokok lettek. Dörfler Ernő, Hillinger Emil, Örley Sándor, Kajári Dezső voltak a tagjai az első boksz–szakosztálynak.
A Törekvés labdarúgó szakosztálya fejlődött az elkövetkezendő időszakban a legtöbbet és kiemelkedett a helyi keretekből. Már országos viszonylatban is elismerést vívtak ki maguknak az elért eredmények nyomán. Kerületi csapatokkal játszott mérkőzéseiket rendre nyerik meg, de a legnagyobb sikereket a Pásztor Bertalan serleg megnyerésével aratják, egymás után kétszer is. A kétszer is legyőzött nemes ellenfél pedig nem más, mint az akkor már városi riválisnak számító NAC csapata. A kerületi bajnokságot egymás után ötször nyerik meg, és egy év megszakítás után bajnokok maradnak a bajnokság
megszüntetéséig.
Az évek múlásával egyre nagyobb tehetségek tűnnek fel a csapatban, és néhányan már az országos válogatottban is szerepelnek. A párizsi olimpián már oszlopos tagjai a román válogatottnak Barta, Kinigli, Ströck Albi és Ströck Pista. Az úszó-szakosztályt a Felicidesz testvérek alapítják meg másodszorra,
és rövid idő alatt kimagasló tehetségek versenyeznek itt is.
Sonnenfeld Andor vezetése alatt a Törekvés úszó-szakosztálya megteremti
Nagyvárad hegemóniáját Románia úszósportjában. A Felicidesz testvérek,
Devich Dezső, Farkas Béla, Kőnig László évekig uralták az országos úszóversenyeket, számos első és második helyezést elérve.
A Törekvés tenisz-szakosztálya saját pályáin működött és Máté Andor
irányításával nevelte az ifjú teniszpalántákat. Máté Andor, Bleier Sándor és Baumann István nyeri az érmeket az országos versenyeken.
3.
A klub zászlóvivője, jelképe, a tagság és a közönség kedvence azért mindig a futballcsapat maradt, bármilyen eredményeket mutatott is fel a többi szakosztály. Pláne azok után, hogy a Törekvés és a NAC. közös csapata a városba hozta az akkor európai szintű csapatnak számító bécsi WAC- ot, a szerb Jidenicét és a másik osztrák élcsapatot az Amateurt, akiket le is győzött. A területi bajnokságokat sorra nyeri a csapat, a négy korosztályos ifi csapat is kitűnő eredményeket produkál. Az 1932-es esztendő a jubileum éve volt. A klub vezetősége pedig nagy dobással készült az eseményre. Profi futballedzőt szerződtetett a csapat mellé, ezzel megelőzve még a rivális NAC csapatát is.
Debrecenbe hívták a csapatot vendégjátékra, ahol a NAC – Törekvés vegyes csapat 4–2-re verte a magyar bajnok Ferencvárost. A Törekvés csapatában kezdett focizni a későbbi sokszoros válogatott, a románok által „szőke csodának” becézett Barátky Gyula is. 1922–1928 között volt tagja a csapatnak, végigjárva a ranglétrát a junioroktól az ifi csapaton át a felnőtt csapatig. 1930–1933 között kilencszer magyar, 1933–1940 között hússzor román válogatott. A román válogatottban 13 gólt lőtt.
Ezekben az esztendőkben sokszor váltják egymást a klub vezetőségének tagjai, de a felső vezetésben is cserélődnek a vezetők. A focicsapat 1933-ban újra megnyeri az amatőr ligát, és a következő évi román Nemzeti Bajnokság elit csoportbéli tagságára aspirál. A selejtező mérkőzést elveszítik 1–0 arányban, így csak a Nemzeti Bajnokság B. csoportjában vehetik fel a küzdelmet. A bajnoki évad végén a megtisztelő második helyen végeznek. Ezek az idők nem kedveznek az amatőr szellemnek, sok csapat feladja önállóságát és beolvad, vagy eltűnik a süllyesztőben. A Törekvés csapata és a klub nem adja fel, és Weisz Endre vezetése alatt még jobban összekovácsolódik. A különböző szakosztályok versenyzői tovább szállítják a sikereket a regionális és országos szintű versenyekről. A birkózók, úszók, teniszezők, ökölvívók és vívók díjai, érmei díszítik a klub irodáit.
1937-ig tart ez a visszaemlékezés, a város népszerű sportklubjának bemutatása, melynek forrása Török Tibor „Nagyvárad város sporttörténete” című dolgozata, ami a Bihor-Bihar megye Oradea-Nagyvárad Kultúrtörténete és Öreg Diákjainak Emlékkönyve című kiadványban jelent meg.
Farkas László
Nagyvárad
(A főoldalon: Berettyóújfalu csapata és a Törekvés egy 1912-es mérkőzésen)
