Nagyvárad tanintézményeinek múltjából: a Premontrei és a Királyi Jogakadémia
A mohácsi vész után, amikor az elvérzett magyar nemzet a tetszhalál állapotában volt, és az iskolák is elpusztultak, a három főiskola, a budai akadémia, a pozsonyi egyetem és Mátyás budai főiskolája is elnéptelenedett. Majdnem negyven esztendeig tartott ez az állapot, de akkor lassan újraindult az élet az egykori gimnáziumokban. Elsőként a nagyszombati gimnáziumot állították fel, 1560-ban.
Azt, hogy városunkban létezett-e az újrakezdés éveiben gimnázium, nem tudhatjuk, mivel feljegyzések erről nem találhatóak. Azt azonban feltételezhetjük, hogy a Jézustársasági atyák, akiknek kolostoruk volt Várad városában, állíthattak fel ilyet. Az 1588-as medgyesi gyűlésen a rendet feloszlatták, és a rend tagjait az országból száműzték. Az iskolákat a református egyház vette át a katolikusoktól. Három főiskola lett egyszerre híres, a nagyenyedi, a gyulafehérvári és a váradi. Ide járt Apaffy Mihály fejedelem is ifjú korában. Aztán 1602-től a török uralta Váradot 1634ig. Ezután újra a katolikusoké lett a hatalom, és hosszú évek múlva Benkovich Ágoston, 1699-ben gimnáziumot alapított. A fejlődés időszakát éli a gimnázium. 1735-ben az alapítás 36. esztendejében Okolicsányi püspök felállítja a gimnázium V–VI. osztályát.
1786-ban világi igazgatót találunk a gimnázium élén, és 1794-ben már csak világi tanárok tanítottak az intézmény falai között. 1808-ban a gimnázium vezetését a premontrei kanonokrend vette át és tartotta fenn 1920-ig. Ennek rövid története annyi, hogy amikor Ferenc király a II. József által elűzött rendeket visszaállította, a jezsuiták nem tértek vissza a városba. A Klobusitczky régens lemondása miatt elárvult konviktus fenntartására a király a jászóvári premontrei rendet kötelezte. A premontrei rend Váradon a 32. évig gazdátlanul álló pálosok templomát és zárdáját kapta meg. A rend tanárai új, liberális szellemet honosítottak meg a schola falai között, és bizonyosan ennek köszönhető az, hogy annyi hatalmas tehetséget neveltek fel, bocsátottak útra az évszázadok során. Közrejátszott az is, hogy azt a rendelkezést, miszerint más vallásúakat csak királyi rendelettel lehetett a növendékek sorába felvenni, az ő idejükben vesztette hatályát. Az első huszonöt esztendőben 200 és 500 között mozgott a tanulók száma, később már az ezret is meghaladta. A napjainkban is látható rendházat 1872-ben építették a tanulmányi alapból, de berendezni a rend a saját pénztárából rendezte azt be. A fejlődést jól mutatja az is, hogy míg 1848-ban csak hat tanára volt a gimnáziumnak, 1890-ben már tizenkilenc tanár tanította a növendékeket. 1920-ban a gimnázium működését betiltották, és a rend tagjainak nagy része a gödöllői rendházba költözött át.
A váradi királyi jogakadémia immáron 236 esztendős múltra tekinthet vissza. Persze ez az idő csak relatív, hiszen 1934-ben, a hosszú, néha keserves harc ellenére, bár már egyetemi rangja volt az intézménynek, mégis sikerült a hatóságoknak beolvasztania a kolozsvári egyetem kereteibe. A váradi jogakadémia 154 év aktivitás után megszűnt létezni. 1780-ban nyílt meg az akadémia bölcsészeti tanszaka, melyet 1788-ban II. József császár korában jogtudományi karra is bővítettek. Ez az intézmény abban az időben a Szent László-templommal szembeni alacsony, földszintes püspöki lakban kapott helyet, és itt is maradt 1781-ig. A tanulók száma a két szakon 100 és kétszáz között mozgott az első időkben. A forradalom és szabadságharc után, a Bach-korszakban még magyarul folyt az oktatás, de a hatalom már elkezdte nyirbálni a jogokat. A bölcsészeti kart beszüntették, és tandíjat is emeltek, mégpedig drasztikusan, a duplájára. 1861–1867 között az oktatás nyelvét fokozatosan németre változtatták, de a kiegyezés után újra „magyar világ” lett. Az új rezsim fokozatosan tantervbe vette az eddig eltiltott tárgyakat és a forradalom utáni időszakban erősen megritkult diákság létszáma is újra növekedni kezdett.
A Metternich és Bach-korszak erősen rányomta bélyegét a létszámra is. Majdnem húsz év kellett ahhoz, hogy a létszám a régi nívóra emelkedjen. A jogakadémia életében a legfényesebb korszak 1867től 1920-ig tartott. Ez volt a kor, amikor báró Eötvös József volt a kultuszminiszter. A tanügyi reform új lehetőségeket nyitott az akadémia életében is. Az impériumváltásig az összes hallgató száma meghaladta a 25 ezret. Sokan közülük országos hírnévre tettek szert, vezető állásokat töltenek be. Több miniszter, sok országos képviselő, tanár, orvos a váradi akadémiának köszönheti fényes pályafutását. Mint tudjuk, az impériumváltás után, az addig az ország közepén elhelyezkedő Nagyvárad határváros lett, majd fokozatosan elvesztette ipari, kereskedelmi és oktatásügyi jelentőségét, és belesüllyedt az erőszakkal elszürkített erdélyi városok sorába. Ennek tudható be a fentebb már említett tény, miszerint az egyetemet sikerült erőszakkal Kolozsvárra helyeztetni. Azok, akik elolvasásra érdemesítik a feni írást jogosan gondolhatják azt, hogy az intézmény falán találnak egy táblát, melyen néhány fontos dátum szerepel a nagy múlttal rendelkező iskola történetéből, lehetőleg mindkét nyelven, mind románul, mind magyarul. Nos, nem találnak, pedig az iskolának magyar nemzetiségű aligazgatója van (?), a mai napig járnak ide magyar diákok, nem is beszélve az évek során itt végzett tanulók ezreiről, akik közt sok száz magyar is tanult. A főbejárat mellett szerepel ugyan a többnyelvű tábla, mellyel jelezni kívánják, hogy műemlék épületbe lép be a látogató, a folyosókon emléktáblákat és mellszobrokat találunk jeles magyar személyiségekről, de az iskola mai megnevezése csak és kizárólag az állam nyelvén olvasható. Talán eljut ez az írás az illetékesekhez is…
Farkas László, Nagyvárad
(Forrás: Fehér Dezső: Bihor–Bihar megye Oradea–Nagyvárad Kultúrtörténete és Az iskolák története című Bodnár János írás.)
