Mint az a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye közösségi oldalára kikerült rövid közleményből kiderült, ma helyére került Szent László szobra a nagyváradi várban. A lovasszobrot együtt koszorúzta meg Böcskei László római katolikus megyéspüspök és Florin Birta polgármester.
A mintegy 4 tonnás bronzszobrot hétfőn este daruval helyezték el a Csonka-bástya és a fejedelmi palota között álló talapzatra. Kedden délelőtt Böcskei László megyés püspök és Florin Birta polgármester együtt látogattak ki a várba, s koszorúzták meg a szobrot.
Deák Árpád szobrászművész alkotását egy zimándújfalui műhelyben öntötték ki, majd darabokban szállították a helyszínre. Ezt az indokolta, hogy egyben nem fért volna át a vár kapuja alatt. A szobor lóháton, fején koronával ábrázolja Várad alapítóját.
Csak latin felirat
A várban felállított Szent László-szobor talapzatára fel kell még kerülnie a latin nyelvű feliratnak, utána következhet majd az ünnepélyes avatás. Egyelőre hivatalosan nem közölték, hogy erre mikor kerül majd sor. A várbeli szoborállítás kezdeményezője, a római katolikus püspökség a szeptember 12-ét preferálná, akkor szentelték fel ugyanis 1390-ben Szent László korábbi, a várban álló lovasszobrát, a Kolozsvári testvérek alkotását. Egyes sajtóértesülések szerint ugyanakkor a városvezetés azt javasolta, hogy a hivatalos városnapon, október 12-én hulljon le a lepel a szoborról, amely dátum a város magyarsága számára duplán is gyászos.
Nem ott, ahová kérték
Bár a püspökség kommunkációjából ez rendre kimarad, a Szent László lovasszobrot, a váradi magyarok régi álmát eredetileg a város főterére, a Szent László térre kérték felállítani, mégpedig nem egyházi, és nem is „érdekvédelmi” kezdeményezők, hanem váradi civilek még 2015-ben. Kérésüket nyolcezer aláírással is megtámogatták, de az akkori városvezetés nem foglalkozott az üggyel, a katolikus egyház pedig mindenféle „kompromisszumokkal” szerette volna kifogni a szelet a kezdeményezők vitorlájából. A főtérre állítandó szobor ügyét az Erdélyi Magyar Néppárt karolta fel, több alkalommal élő imaláncot szervezve a Szent László térre, így nyomatékosítva a váradi magyarok kérését.
Időközben azonban folyt a háttéralku, és a katolikus püspökség a váradi magyarok véleményével szembemenve végül is a várbeli helyszínt „harcolta ki” – amit senki sem kért. A nem éppen gerinces kompromisszum eredményeképpen készült el tehát a mostani szobor, a katolikus püspökség és az önkormányzat közös finanszírozásában. Így a váradi magyarok kaptak is Szent László lovasszobrot, meg nem is, hiszen bár művészi értékéhez kétség sem férhet, a szoborállítást körüllengő ügyeskedő magatartás nem válik díszére az egyháznak, és a várbeli szoborállítás mellett felsorakozó RMDSZ-nek sem, és megkeseríti a négy évnél távolabbi emlékekkel is rendelkező lokálpatrióták szája ízét…
K. Szalárdi István
