Évek óta tudjuk, hogy választások idején a kirakatmunkák és a látszatintézkedések mézesmadzagnak számítanak, amelyekre a kipróbált szavazópolgár már csak legyint, mi több, sok esetben a várt lelkesedése is elmarad.
A baj az, hogy a tessék-lássék munkákkal, intézkedésekkel előbb-utóbb úgy járnak a településvezetők, mint az egyszeri kőműves, aki megbízta társát, tartsa a kéményt, amíg felveszik érte a pénzt.
Az érmellékiek zöme már csak legyint vagy nevetgél, amikor a politikusok négyévente ócska kortesbeszédekkel és nevetséges kampányfogásokkal traktálják őket. Példa erre Cseke Attila Bihar megyei képviselő esete, aki négy évvel ezelőtt nem átallt öltönyösen, nyakkendősön térkövet rakni Érmihályfalva utcáin (közben sűrűn villogtak a vakuk), sőt hajnalban szántott, vetett, boronált a gazdákkal és ingázó buszokon törte magát a megfáradt proletárokkal.
Na, ilyeneket látunk mi errefelé négyévente, sőt ilyenebbeket is, de most inkább a székelyhídi aszfaltozás körülményeire vessünk egy pillantást, amelyről zengzetes beszámolókat produkált a Béres-féle „médiacentrum”, azon túl pedig a megyei sajtó. Nem csalás, nem ámítás, a lepusztult, fiataloktól kiüresedett érmelléki kisvárosnak még külön médiacentruma is van, amely kiszolgálja a megyei pártsajtót, természetesen az RMDSZ-es polgármester szája ízének megfelelően tálalva és tunningolva az eseményeket.
Székelyhídon tehát Béres Csaba elöljáró második mandátumának végére elkezdett dübörögni a gazdaság. A sajátos médiacentrum szerint szinte mennydörögve tette ezt. Nehézgépek szélesítették az utakat, marták a magasabb martokat, árokpartok széleit nyesték, alakították. Ám valahogy az út mégis keskenyre és kátránypapír-vékonyságúra sikeredett, olyan vékonyra, hogy néhol már a fű is kinőtt a burkolatból. A „színvonalas” munka netovábbja, hogy néhol még az aknákat is leaszfaltozták. (Legalább azokon a helyeken nem bugyog fel a szennyvíz. Törjön magának utat másfelé, ha nem egyebütt, a panelházak pincéjében.)
Fene tudja, miért, de erről a szerencsétlen önámításról egy letűnt korszak bolsevikszokása jut eszembe, amikor a Kárpátok Géniuszának munkalátogatásai alkalmával a pártaktivisták ide-oda hordozták a környék jól tejelő, tíz-húszfős tehénállományát, hogy mutogassák, milyen hatékonyan gazdálkodnak a „kollektívában”. Sőt, a vezér útirányát ismerve, húsz méter hosszan frissen kapáltatták a kukoricaföldeket is. Így a főelvtárs, na meg a körülötte lebzselők meg voltak elégedve önmagukkal, annak ellenére, hogy valamennyien tudták, az egész csak látszat, félrevezetés, csalás.
Valahogy mifelénk is így vannak a kampány idejére tartogatott kirakatmunkákkal. Csak addig tartson ki (azaz ne dőljön le a kémény, és lehetőleg a számvevőszék se jöjjön addig), míg vége nincs a cécónak. Utána még a szükséges dokumentációt is beszerzik, „lepapírozzák” az egészet, ha esedékessé válik az „elszámolás”. Sőt, a már leaszfaltozott utcát is a város tulajdonába íratják (telekkönyveztetik), mint tették azt utólag Érmihályfalván. Eddig ugyanis ilyen apróságra nem adtak.
A sitty-sutty munkát pedig úgyis a hivatal által összeállított bizottság veszi át. Gond egy szál se.
Sütő Éva
(ittHON.ma)
