Orbán és Tőkés, reálpolitika és lelkiismeret
Hogy mi történt Tusványoson, már mindenki tudja, ezért itt csak néhány észrevételemet szeretném megosztani a történtekkel kapcsolatban.
Mindenekelőtt azt szeretném leszögezni, hogy Tusványosi szabadegyetem és diáktábor szervezői és résztvevői harminc éven át a magyar politikai tér keresztény-konzervatív oldalának, a nemzeti értékekhez ragaszkodó szervezeteknek és személyeknek következetes fóruma volt, és az is maradt. Ez a fórum mindvégig nyitott volt arra, hogy értékrendjét megvitassa a román értelmiségiekkel, politikusokkal és a nemrég még a bal-liberális eszmék mentén politizáló erdélyi magyar érdekképviseleti szervezet vezetőivel is. A harminc év alatt több jeles román értelmiségi és élvonalbeli politikus (például Mircea Dinescu, Smaranda Enache, Gabriel Andreescu, Emil Constantinescu) is részt vett ezekben a vitákban, de az RMDSZ vezetői sohasem voltak igazán jelen, esetleg protokolláris célokból mutatták meg magukat. Most sem volt ez másképp, pedig nagyszerű alkalom nyílt volna arra, hogy az RMDSZ is csatlakozzon az „egy a tábor” jelszóhoz, de úgy tűnik, ők ezután is a magyarság „szalámizásában” érdekelt erőknek kedvező, „több a tábor, egy a párt” stratégiájában látják a jövőt.
Orbán Viktor és Tőkés László szombat délelőtti beszédéről két fogalompár jut eszembe: nemzet és reálpolitika, nemzet és lelkiismeret.
Tőkés László, a tőle megszokott szókimondó, a dolgokat mindig nevén nevező stílusában elmondott, nagyívű beszéde, összefoglalta az elmúlt harminc évet, és kimondta megoldatlan ügyeinket, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem helyzetét, az Úz-völgyi temető ügyét, az ártatlanul elítélt Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt ért igazságtalanságot. Miközben hallgattam, arra gondoltam, harminc év alatt semmit sem változott, csak fizikailag hagyott nyomot rajta az idő, kíméletlen szókimondó őszintesége, amellyel, sikerrel „bontotta a hallgatás falát” a régi. Bátor kiállása az igazság mellett, ahonnan nem tudta őt kimozdítani sem a rendszerváltás előtti, sem az azutáni titkosrendőrség, most is példaértékű. Hiába próbálták őt lejáratni, kiszorítani, ellehetetleníteni megmaradt annak, ami volt, a rendszerváltás szikrájának, az erdélyi magyarság élő lelkiismeretének.
Egyeseknek csalódást okozhatott Orbán Viktor beszéde, hiszen nem tért ki külön az erdélyi magyarság problémáira. Szerintem, azért nem, mert ő már egy egységes Kárpát-medencei magyar nemzetben gondolkodik, számára csak egyenértékű magyarokból álló nemzet létezik. És az egységes nemzet érdekében politizál.
Azzal, hogy az elmúlt harminc év legjelentősebb magyar, de immár európai mércével is mérhető politikusa három évtizeden át, évről évre Tőkés Lászlóval együtt áll ki a nyilvánosság elé az év talán legmediatizáltabb politikai eseményén, azt üzeni, rendszerváltó harcostársa érdemeit elévülhetetlennek tekinti, magáénak vallja az általa képviselt értékeket. Adyt parafrazálva, mindenki számára világossá teszi, „hiába törnek életére, vén huncutok és gonosz ostobák”, ő továbbra is a „szent lázadások, vágyak s ifjú hitek, igaz életű örökös urát” látja benne. Az igazi reálpolitikus, ugyanis jól tudja, a nemzet lelkiismeretére oda kell figyelni.
Ezt az odafigyelést mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy egy asztalhoz ült a sokak által már „fogatlan oroszlánnak” tartott Tőkés Lászlóval és a politikai szempontból „súlytalannak” ítélt Csomortányi Istvánnal, hogy tájékozódjon az erdélyi politikai helyzet aktualitásairól, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt által végzett munkáról, valamint jövőbeli terveikről, a rendszerváltozás és a temesvári forradalom harminc éves évfordulójára tervezett eseményekről.
A reálpolitika és a lelkiismeret csodás összjátékának voltunk a tanúi.
Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke
