Szilágyi Zsolt: „Az erdélyi levélszavazatok közel felét a Néppárt és az EMNT juttatta célba”

Szilágyi Zsolt: „Az erdélyi levélszavazatok közel felét a Néppárt és az EMNT juttatta célba” Szilágyi Zsolt,…

Kétharmados többséggel győzött a Fidesz

Kétharmados többséggel győzött a Fidesz A Fidesz több mint kétmillió szavazattal vezet 98,31 százalékos feldolgozottságnál, a…

Jogérvényesítő küzdelmünk európai színtérre került

Jogérvényesítő küzdelmünk európai színtérre került Annak köszönhetően, hogy az európai kisebbségvédelmi kezdeményezéshez több mint egymillió aláírás…

Közzétette a támogatásban részesülő erdélyi civil szervezetek listáját a BGA

Közzétette a támogatásban részesülő erdélyi civil szervezetek listáját a BGA Jelentős összegű támogatást ítélt meg erdélyi…

Európa Tanács: bővíteni kell a kisebbségi nyelvek hivatalos használatát Romániában

Európa Tanács: bővíteni kell a kisebbségi nyelvek hivatalos használatát Romániában Az Európa Tanács jelentést tett közzé…

A Román Posta több ezer erdélyi magyar szavazót foszthat meg választói jogától

A Román Posta több ezer erdélyi magyar szavazót foszthat meg választói jogától Szilágyi Zsolt: „Részt kell…

Közös sikerünk a több mint egymillió aláírás!

Közös sikerünk a több mint egymillió aláírás! A Minority SafePack kisebbségvédelmi kezdeményezéshez összegyűlt több mint egymillió…

Három évre tiltották ki Romániából Dabis Attilát

Három évre tiltották ki Romániából Dabis Attilát Három évre tiltották ki Romániából nemzetbiztonsági okokra hivatkozva Dabis…

Felhívás az országgyűlési választásokkal kapcsolatban

Felhívás az országgyűlési választásokkal kapcsolatban A 2018-as magyarországi országgyűlési választásokkal kapcsolatban felhívjuk a figyelmet arra, hogy…

Éljen Mátyás!

Éljen Mátyás! Ismertették a 9. Kolozsvári Magyar Napok főbb programelemeit A Mátyás király-emlékév és a tordai…

Ingyenesen vonatozhatnak az egyetemisták, életkortól függetlenül

Ingyenesen vonatozhatnak az egyetemisták, életkortól függetlenül Életkortól függetlenül ingyenesen utazhatnak vonattal az állami felsőoktatásban vagy akkreditált…

Az EMNT és az SZNT elnökei levelet írtak a román állami vezetőknek

Az EMNT és az SZNT elnökei levelet írtak a román állami vezetőknek Tőkés László európai parlamenti…

Hétfőtől lehet leadni a levélszavazatokat a kijelölt külképviseleteken

Hétfőtől lehet leadni a levélszavazatokat a kijelölt külképviseleteken A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok hétfőtől adhatják…

Lezárult a regisztrációs kampány: közel 110 ezer személyt értek el az EMNT és a Néppárt önkéntesei

Lezárult a regisztrációs kampány: közel 110 ezer személyt értek el az EMNT és a Néppárt önkéntesei…

Több mint 378 ezer határon túli regisztrált az országgyűlési választásra

Több mint 378 ezer határon túli regisztrált az országgyűlési választásra Az április 8-ai országgyűlési választáson a…

Az erdélyi, magyar és európai identitáspolitikáról

Az erdélyi, magyar és európai identitáspolitikáról Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács…

Szijjártó: a választás napján tíz ideiglenes átkelőhely lesz nyitva a román határon

Szijjártó: a választás napján tíz ideiglenes átkelőhely lesz nyitva a román határon A magyar és a…

Megérkeztek az első levélszavazatok Erdélybe

Megérkeztek az első levélszavazatok Erdélybe Az elmúlt napokban a Román Posta kézbesítette az első – a…

Románia: két ország, egy elpuskázott centenárium

Románia: két ország, egy elpuskázott centenárium Románia kettészakadt. Az egyik része Európához tartozik. A másik valamiféle…

Európai parlamenti téma volt a Dabis-ügy

Európai parlamenti téma volt a Dabis-ügy Az Európai Parlament Hagyományos Kisebbségek, Nemzeti Közösségek és Nyelvek Frakcióközi…

Nagy az érdeklődés a Békemenet iránt

Nagy az érdeklődés a Békemenet iránt Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt…

Érintő hírportál