Ötletemberkék, avagy fogjuk meg és vigyétek!
Nem tudom, ki hogy van vele, de régen is, ma is tele volt, tele van a világ amolyan fogjuk meg és vigyétek emberekkel, akik ki nem fogynak az olyasfajta ötletekből, hogy mi is kéne még. Amikor már majd szétveti őket a temérdek ötlet és úgy vélik, hogy te még túl laza vagy, hát rád kérdeznek, hogy „figyelj csak, nem alapítunk egy ilyen-olyan egyletet, egyesületet, társaságot, közösségi csoportot a Facebookon, sóhivatalt vagy netán tyúkegyletet?” S ha lazaságodban elköveted azt a felelőtlenséget, hogy rávágod, „felőlem, alapíthatunk”, hát megnézhetted magad! Ugyanis naponta jön a macera, hogy na, mi lesz? Még semmi? Még nem hoztad össze? Hol tartasz? Még nem jártad ki? S ha netán visszakérdezel, hogy na és te? Egy világ dől össze benne, mert „itt már senki se akar tenni a közért”.
Ezek az ötletemberkék később nagyon meg tudnak haragudni rád. Mi több, te leszel az utolsó ember, akivel szerintük érdemes szóba állni. Az első számú közellenség. A Facebookról is töröl.
Majd keres másik áldozatot. Van, aki beugrik és megvalósítja az eget rengető ötletét, majd nagy önreklámozás közepette a macera-ember betudja a sajátjának. Hisz ő találta ki. Nehogy már más hegyeljen, ékeskedjen azzal, amit ő agyalt ki!
Innentől beáll a pangás. Ugyanis az ötletember nem képes továbbvinni, fejleszteni, gyarapítani, amit kiötlött. Így hamarosan be is fuccsol a dolog és a döglött macska ismét a kivitelezőnél ér földet. Mert lám, így könnyű. Itt hagyni a másik nyakába. Összehozni nagy unszolások közepette és ráhagyni a másikra. Had vesződjön…
És mindig lesz új ötlet és új áldozat. És új bűnbak is. Mert így kerek a világ…
Sütő Éva
