Palástok és reverendák árnyékában, avagy Kossuth Lajos választókörzete
Egyre többet olvasni manapság az erdélyi magyar politikai és egyházi berkek összemosódásáról. Már nemcsak durva videókat meg divatbemutatókat forgatnak-terveznek az Isten házában, de a korteskedés is napi szinten folyik a templomokban, gyülekezeti házakban.
Az már csak hab a tortán, hogy a napokban több internetes hírportál is megírta, a kolozsvári önkormányzati képviselői lista vezetőjének kijelölésére a magyar történelmi egyházakat kérte fel az RMDSZ városi szervezete, tekintettel a jövő évi választásokra.
Ezzel az újabb provokációval pedig az erdélyi reformátusok mellett valamennyi felekezet, amely részt vállal ebben a komédiában, eláshatja magát maradék hívei előtt. Hisz ez már nyilvános elismerése lenne az egyre inkább hangoztatott ténynek, hogy pártegyházakkal van dolguk az erdélyi magyar hívő embereknek. Mert a példa ragadós, ha itt bejön, más településeken is beviszik a templomokba az „előválasztásokat”.
De miért is kérnének ilyet a történelmi egyházaktól az RMDSZ politikusai, ha nem valami diabolikus tervet szándékoznak gyakorlatba ültetni? Meglehet, ezzel hárítják az egyházakra a felelősséget, ha netán a választásokat követően valami nem az elvárások szerint alakul. Arról nem is szólva, hogy az értelmiségi réteg majdnem teljesen kihátrált a magyarul beszélő román tartalékos katonatisztek vezette „érdekképviselet” mögül, így nem találnak közéletre, politikára alkalmas, hiteles embert. Ugyanis alig félévvel a jövő évi választások előtt – a közpénzen megejtett, de a választópolgárok számára titkosított felmérések szerint – szembetalálták magukat a magyarság egyre inkább erősödő ellenszenvével, kiábrándultságával, a politikával és a politikummal szembeni általános bizalmatlansággal, csömörrel.
Így jöhetett elő az ötlet az egyházakkal. Merthogy azoknak még van némi a hitelük, vagy legalábbis abban bíznak a tulipánosok. Pedig több felekezetnél is rezeg a léc, de ezúttal nem hivatkoznék a papok és egyéb egyházfik emberi mivoltából eredendő gyarlóságaira, amelyek mindinkább a pénzimádatban csúcsosodnak ki. Mert ugyebár a sóher eklézsia meg a vékony bukszájú hívek zöme nem tud fenntartani luxusparókiákat, luxus szolgálati autókat, nem tudja déltengeri nyaralásokra küldeni a szolgálattévőket és külföldi fitneszszalonokba a nejeiket, sem egyházmegyei esperesi centrumokat építtetni, mint ahogyan azt az Érmelléken is tették (de nem csak ott), Székelyhídat nevezve ki központnak. Kell is az ilyenekhez a politikai támogatottság, na meg az induló tőke sem utolsó szempont, hisz Rákosi Jenő református esperes fennszóval hirdette a 2013-as alapkőletételnél, hogy Szabó Ödön parlamenti képviselő közbenjárására a megyei tanács 50 ezer lej „adománnyal” járult hozzá az építkezéshez. Az adófizetők pénzéből…
S ha már itt tartunk, tekintsünk kicsit be az említett régió református, illetve római katolikus berkeibe, főleg abban a körzetben, ahol Szabó Ödön választatta volna meg magát ezelőtt három esztendővel – majdnem sikertelenül. Ugyanis csak a töredékszavazatok visszaosztásakor kapta meg a románoktól azt a hiányzó 28 szavazatot, amivel ő is elmehetett a bukaresti parlamentbe „csiszolódni”, „közérdeket képviselni”, keserűen csalódva az érmelléki magyarokban. De ha az érmellékiek nem is akarták őt, ő bizony akarja őket, nem múlik el hétvége, hogy ne boldogítaná őket valamilyen szónoklattal. (Miközben a törvényhozásban igen kevés időt tölt, maximum 2-3 napot egy héten.)
Visszatérve a politikum és az egyház „kölcsönös egymásrautaltságára”, az elmúlt esztendőkben Szabó Ödön választókörzetében gombamód kezdtek el szaporodni a Szilágyságból származó vagy a Szilágyságban sok évig szolgáló plébánosok, lelkipásztorok. Persze távol áll tőlem bármelyik felekezet elöljáróit azzal gyanúsítani, hogy ez nem a véletlen műve. De a kárásztelki (Szilágy m.) Szabó Ödönről mint politikusról el tudom képzelni, hogy a három évvel ezelőtt elszenvedett kudarca arra ösztönözte, máskor ne bízza a véletlenre, sem pedig a székelyhídi helyhatóság tekintélyére saját politikai előmenetelét, mert ha még lenne is fikarcnyi esélye az RMDSZ-nek a parlamentbe jutáshoz, hát Béres Csaba helybéli polgármester jól elkótyavetyélte azt a térségben. A kárásztelkiek újkori honfoglalása Biharban (főleg Váradon és Székelyhíd környékén) mindenesetre sokaknak tűnt fel és ütött szöget a fejében. (Bár ilyenkor mindig a székely bácsiról közszájon forgó morbid vicc jut eszébe az embernek, amikor az autóbalesetet szenvedett politikusokat se perc alatt elásta, és amikor a rend őrei megkérdezték tőle, hogy hát bátyám, egyik se nem élt már? Volt, amelyik még akart mondani valamit, de én már nem hisz egynek se – mondta.)Nos, ezeknek a fura egybeeséseknek hozadéka az is, amikor Székelyhídon Szabó Ödön Bihar megyei képviselő képviseleti irodaavatóját tartották, egyik földije az Úrban és az egyházban vakbuzgalmában azt találta mondani a semmilyen szellemi teljesítményt felmutatni nem tudó képviselőnek, hogy személyében „ím, megszületett az erdélyiek új Kossuth Lajosa”. Persze a katolikus plébános sem adta alább, túllicitálva református szolgatársát. A ma már nyugalmazott Duma Ferenc kanonok (említenem sem kell, hogy ő is a Szilágyságban szolgált sokáig) azzal kedveskedett a több korrupciós ügybe belekeveredett politikusnak, hogy annak „két szép szeméből édesapja tekintetét látja visszatükröződni, aki az ő legjobb barátja volt”.
Fél év van hátra a választásokig. S ha már a megyénél leáldozóban van Szabó Ödön képviselő csillaga, hát segít magán, ahogy tud. Ha nem más, ott a klérus, amelyen keresztül kivitelezi akaratát. Elvégre Nagyváradon is egyháztanácsos, vagy mi a szösz! Ez utóbbi tisztség sem fizetett rosszul, elvégre egy nagy értékű egyházi ingatlant szerzett meg magának a váradújvárosi plébániától is. Szinte ingyen.
Sütő Éva
(ittHON.ma)