A Debreceni Egyetem Hatvani István Szakkollégiumának hallgatói Nagyváraddal és Szent László emlékhelyeivel ismerkednek 2017. augusztus 25. és 27. között.
Korpos Dalma a Szent László Egyesület elnöke a Szent László Napokat és az ahhoz kapcsolódó háttérmunkát, a Szent László személyéhez kapcsolódó helyszíneket mutatta be. Végül Ardelean Tímea, a PKE nemzetközi kapcsolatokért felelő koordinátora a Makovecz-ösztöndíjra hívta fel a figyelmet, ami által a debreceni hallgatók is könnyen a részeseivé válhatnak a nagyváradi magyar közösségnek és diákéletnek.
A szakmai program végén Körösi Zoltán felvetette az állandó együttműködés szükségességét a debreceni szakkollégium és a nagyváradi kutatóintézet között. A szombati program vár és városnézéssel folytatódott.
A csoport nagyváradi tartózkodását az Érmelléki Gazdák Egyesülete és a Bethlen Gábor Alap támogatja.