Pataki István:
magyarnak maradtam
városok falvak épülhetnének
öregotthonok iskolák templomok árvaházak
a kövekből melyekkel megdobáltak
hány éhező távozna jóllakottan
a kenyérből mivel visszadobtam
és egyetlen arcom odatartott felét
sokarcúak mennyiszer ütötték
de álltam uram némán álltam
az acsarkodók szájon vágtak
ha olykor meginogtam –
a föld mozgott alattam
s ha lerogytam –
csak imára
mint ki csak szeretni vágyna
ha hatalmam volt –
csak magamon
kacagtam minden hatalmon
s azokon
akik kinevettek
mert szeretni mertem felemelve vagy leverten
istent nemzetet hazát és nőt
s áldottam bölcsőt temetőt
ők a nevetők
ütésre lendülő karral
szédelegnek a sivatagban
én magyarnak állva maradtam
hogy lássátok:
szétporladnak
a felém dobált kövek
rajtuk veszett kutyák heverésznek
kenyeremből jóllakottan
nyál csorgatva és unottan
