Péter-Pál napja, az aratás szentsége
Régen az ember minden esztendőben annyi termést kért az Úrtól, hogy jusson a szegényeknek is, az ég madarainak, az anyaföldnek, valamint maradjon annyi, hogy új termés sarjadjon belőle.
A hagyomány szerint Péter-Pál után „nem vár tovább” a búza, azaz kipereg a kalászból. Mivel az aratást szakrális munkának tartották, ennek megfelelően is fogtak hozzá az emberek. Sok érmelléki idős ember emlékszik még, hogy az aratók megálltak a búzaföld szélén, levették kalapjukat, és szertartásosan fohászkodtak Istenhez, hogy sok búzát takaríthassanak be. Csak ezután fogtak neki a rendvágásnak.
Július 2-a Sarlós Boldogasszony napja, mely napon a Szentírás szerint Mária meglátogatta Erzsébetet. E napnak az emlékére ünneplik a megfogant, sarjadó életet, valamint a búza érését.
Az ünnepnap elnevezése is népi eredetű: Sarlós Boldogasszony a gabona aratásának a napja. Mivel az egyházi ünnep egybeesett a mezei munka kezdetével, a népnyelv sarlós jelzővel illette a magyarok nagyasszonyát. Mivel a népi gondolkodás összekötötte az egyházi ünnepet az aratással, a Kárpát-medencében a Szűzanya áldását kérték a termésre.
Úgy tartották, Sarlós Boldogasszony, az aratás édesanyja és királynéja gondoskodik a szegényekről és az ég madarairól is, na meg a kérges kezű kaszás emberekről, a marokszedő asszonyokról, akiknek keze munkája által Krisztus testévé, azaz kenyérré válik a búza.
Sütő Éva
Érmelléki embermesék (2016) – részlet
(Fotó: Aratás Siterben)
