Kösmőnek hívták és Paptamásin keresztül kösmötölt a Berettyó felé. Nem tudni honnan származik dallamos, lírai neve, talán éppen a kösmötölésből. Egy helyi népdalkör keresve sem találhatna szebb nevet magának. Már meggyalázták ugyan egy útjelzőtáblán is olvasható, ügyefogyott román fordítással: Cosmo.
Tizenhét éve élek Tamásiban, egyetlen rakoncátlankodására emlékszem mindössze, akkor is inkább egy elhanyagolt híd volt a ludas. Mondják, volt itt valaha nagy árvíz is. Utoljára úgy 45 éve, amikor a fél ország úszott. Valakinek elmosta petrezselymét, másnak a kaszálóját. Az utóbbi években két halastavat is kialakítottak a Kösmő felsőbb folyására. Azóta tátog a szárazságtól. Megpályáztak ugyan itt is egy szórakoztató parkot, benne csónakázható tóval. Fürdőkádnál valamivel nagyobb halastóvá zsugorodott aztán, mely szintén kiszáradt, lett is az egészből egy „ötmilliárdos libalegelő”, közpénzen ültetett, kiszáradt fákkal, tujákkal, omladozó járdával, újabban még világítást is kapott. Alig jár arra valaki…
Mostanság szintén nagy kegyben részesül a falu, megrendszabályozzák a kis fruskát, l4 méteres árokkal, két oldalt kőfalakkal. Volt és van is panasz rogyásig, de feleslegesen. Mondják, a part két oldalán 5-5 méter az állam tulajdona, ne nagyon lázadozzunk. Elhiszem, de nem tudok olyan állami törvényről, hogy pocsékul kellene megcsinálni azt, amit jó ízléssel is lehetne. Márpedig ennek itt kevés nyoma van. Nagy titokzatoskodás, fontoskodás, hazudozás, hogy ezt kérem a „projektáns így csinálta, be kell tartani, mert különben veszik az úniós pénz”. Gyerekekkel hitetik, kocsmában suttogják, azért csinálják, hogy szép legyen a falu. Pedig ez csak egy otromba árok.
A Kösmő patak leginkább látható szakasza éppen a falu központjában csörgedezhetne, történetesen a Református Egyház tekintélyes ingatlana előtt is. Az egyenes vonalú partra szakaszosan fehér jázmint, piros tűztöviset, sárga aranyesőt, és egy sor fát, fenyőt, selyemakácot, hársat, csörgőfát ültettem. S nem úniós pénzből, nem is az egyházéból. Egy-két ezer liter vizet is kihordhattam rájuk az elmúlt években, nyomorék térdemmel, hogy megmaradjanak, virítsanak -nem a Kösmőből, mert abban ugyan nyáridőben egy locsolónyi sincs.
És jött a buldózer. Szólhattak volna, hogy mentsem, ami menthető, bár júliusban elég reménytelen az átültetés. A kis patak eltűnt. Főmufti biztat, egyezzek meg velük, kérjek tőlük valamit cserébe. Magyarán, adjam el magam két-három zsák cementért. Ilyen olcsó azért nem vagyok. Három nagy követ fogok kérni mindössze, szabadtéri díszletnek.
Mondják,- szegény tiszteletes, mennyit kínlódott! Mások szerint mérges a pap, tönkretették a munkáját, a virágait. Úgy kell neki. Ennyit az egyház védelméről… A korábbi egyenes vonalú, általam gondozott patakból kikanyarítottak egy félkörívet, és lett is belőle egy 14 méter széles szörnyeteg-árok. A két oldalán mélyből emelkedő kőfalakkal. Bár még nem hallottam olyat, hogy valamely folyó a medre alján áradt volna ki… A Tiszát hősiesen megzabolázták homokzsákokkal legutóbb, a pöttöm Kösmőnek méterszéles kőfalak kellenek. Valakinek tán a kő is eladó. Új híd is lesz, 14 méteres, melyről tökéletes panoráma tárul majd a naponta sűrűn közlekedőknek: egy gnómra, egy Holt-Panama-csatornára, netán tankárokra. Az „úniós szívonalú hídról” pedig pillepalackok, neylonzacskók szállhatnak a mélybe. Falunapok fő látványossága lehet a híd alatt átvontatható kisebb gőzhajó is, – négy keréken.
Mondják, búbos bankák fészkeltek a csendes berekben, róluk Ion Creanga elbeszélésből olvastam gyerekkoromban, de soha nem láttam élőben. Már aligha is fogok. Tavasszal fekete rigókat is édesgettem az egyházi kertbe. Minap visszatért egy közülük, s mintha értetlenül nézelődött volna azon, mi történik itt.Visszatérnek-e jövőre?
A kicsi Kösmő meghalt. Feltámadására nincs remény.
– Ne engemet sirassatok, hanem magatokat –mondanám az Úrral. Mérges sem vagyok, csak szomorú, mint egy lelkipásztor, amikor ártatlan gyermeket, hajadont kell temetnie.
Bereczki András
