Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke a Székelykeresztúron szervezett március 15-i ünnepségen mondott ünnepi beszédet, melyet – az alábbiakban – változtatás nélkül közlünk.
Tisztelt polgármester úr! Tisztelt egyházi és világi elöljárók, kedves székelykeresztúriak!
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nevében köszönettel fogadtam polgármester úr meghívását nemzeti ünnepünkre. Öröm látni, hogy ennyien itt vagyunk ma, Keresztúr szabad ege alatt, és jó tudni, hogy az immár egy éve tartó rendkívüli létállapot ellenére is ma így együtt ünnepelhetünk.
Immár egy éve, hogy az egyik leggyakrabban használt szavunk az „online” lett. Online, azaz hálózathoz, internethez kapcsolt lett az életünk. Az online ügyintézés, online munka, vagyis home office még viszonylag szűk réteget érint, de a sokat szidott online iskola már széles tömegek hétköznapi életének része lett – mindenkié, aki családban él, gyermekeket nevel – szülőként, nagyszülőként, rokonként, barátként és sorolhatnám. A vágyott jövő – amikor egyszer majd mindent is el lehet intézni egy-egy gombnyomással – egy vírus következtében került testközelbe. Hogy ez jó vagy rossz, azt mindenkinek volt alkalma megtapasztalni az elmúlt egy évben. De mi köze ennek a mai nemzeti ünnephez – kérdezhetnék. Hát, például annak, hogy ma mi itt egyáltalán összegyűlhettünk, előfeltétele volt a vírusos megbetegedések jelenlegi alacsony száma Székelykeresztúron és a megyében.
A rendszerváltás után évtizedek teltek el úgy, hogy elfelejtettük: létezhetnek korlátok a szabad gyülekezés és ünneplés előtt. Míg az idősebb nemzedék tagjai emlékeznek az 1989 előtti időszakra, és jól tudják, hogy szó sem lehetett tömeges szabadtéri magyar ünneplésről, addig az azóta eltelt harminc év alatt felnőtt több mint egy generáció úgy, hogy nincsenek hasonló emlékeik. Számukra természetes, hogy diákként, középiskolásként vagy fiatal felnőttként részt vehetnek egy-egy ilyen nemzeti ünnepen, ahol kórus, versek és unalmas politikai beszédek mellett lehet fázni vagy éppen várni az esemény után a lazább keretek között folytatódó gitározást, együttlétet. Tavaly óta minden megváltozott. Hatalmi eszközökkel ugyan, de nem fegyverrel és erőszakkal, hanem egy vírus miatt tiltottak el nemzeti ünnepeinktől, kisebb és nagyobb közösségi rendezvényektől. Maradt az otthonlét – amiből, valljuk be, sokunknak kevés is jutott az utóbbi években, merthogy életünk része volt az állandó rohanás, a hétköznapi robotolás.
Mi volt a márciusi ifjak titka? Honnan merítettek bátorságot – tehetjük fel a kérdést több mint 150 évvel később. A válaszom, hogy leginkább egymástól nyerték az ihletet, a biztatást, és indultak el Pilvax Kávéházból röplapot szerkeszteni, nyomtatni, aztán tovább, mígnem országra szóló forradalom és szabadságharc lett belőle. Együtt voltak, együtt gondolkodtak és terveztek. A kulcsszó az együttlét.
A mai online életünk, a hatóságilag betiltott rendezvények az elmúlt egy évben alig adtak alkalmat a közösségi életre. Alig adtak alkalmat az együttlétre – a szó közvetlen értelmében. Mi a legnagyobb veszélye ennek? Hogy megszokjuk. Hogy így is jó lesz. Na, ez az, amit nem engedhetünk meg magunknak! Sokféle erők dolgoznak azon, hogy közösségeink ne legyenek igazi közösségek, boldoguljon mindenki egyénileg, ki ahogy tud. És valljuk be őszintén: sajnos mi is ezen az úton járunk, akarva-akaratlanul. A márciusi ifjak ma nem ezt üzenik: lelkesedésük, elkötelezettségük ma arra int minket, hogy nekünk is szükségünk van a közvetlen együttlétekre, a beszélgetésekre, ha kell, a vitára, az érvek ütköztetésére, mert ezáltal tanulunk, fejlődünk, haladunk előre közösségileg és egyénileg is.
Március 15-e a reformkorral, az akkori szabadság- és hazaszeretet eszményével már nagyon távol áll tőlünk, a mai fiataloktól, de az idei évben úgy érzem, ez a legfontosabb üzenete: merjünk újra együtt lenni, találkozni, együtt gondolkodni és tervezni! Nekünk ez itt Erdélyben, Székelyföldön létszükséglet!
Reméljük, a korlátok lassan enyhülnek és megülhetjük elmaradt családi, baráti ünnepeinket, évfordulóinkat, újból megszervezhetjük és részt vehetünk azokon a közösségi eseményeken, amelyek éltetnek, s amelyek hasznosak számunkra. Akik ma itt vagyunk, egy új világ új márciusi ifjai vagyunk – ki oltással, ki anélkül, maszkkal, de a lényeg: itt vagyunk és együtt ünneplünk. Ezt kell megőrizni, a tüzet fenntartani – míg újra teljesen szabadon ünnepelhetünk!
Köszönöm, hogy meghallgattak!
Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke
