Szabó Ödön szolgáltassa vissza a családja tulajdonába jutott egyházi ingatlant!

Immáron több mint másfél évtizede borzolja a Nagyvárad-Újvárosi Szent László Római Katolikus Plébánia híveit egy – még hazai viszonyok között is példátlan – egyházi károkozási ügy, melynek következményeként a plébánia elvesztett egy jelenlegi piaci áron több mint 400 ezer eurót érő belvárosi ingatlant.

A város főterétől alig 100 méter távolságra, a Pável utca 11-es szám alatt található 200 négyzetméter alapterületű lakóház, a csatolt melléképület és a hozzá tartozó 515 nm-es telek ugyanis 2007-ig a plébánia kántorlakása volt. Az ingatlan a telekkönyvi bejegyzések szerint egy hagyatékozás nyomán 1877-ben került a gyülekezet tulajdonába, melyet aztán az eladásig kántorlakként használtak. Az eset körül számos furcsaság merült fel, hiszen a vagyontárgytól a plébánia 2007 februárjában, alig pár hónappal azt követően vált meg, hogy a telekkönyvben 2006 májusában aktualizálta tulajdonjogát, miközben az anyagi gondokkal nem küszködő gyülekezet vagyoni helyzete semmilyen formában nem indokolta az eladást. Bizonyára az egyházmegye vezetőinek is feltűnt a dolog, hiszen az akkori plébánost, Lőrincz Ottót később Nagyvárad központjából a nagyon kis lélekszámú nagyszalontai gyülekezethez helyezték át. Ugyanakkor a legkevésbé magyarázható eleme az esetnek a vásárló személye, Lukács László, akiről a hívektől mindössze annyit lehet tudni, hogy szilágysági, pontosabban kárásztelki, továbbá, hogy a szintén innen származó Szabó Ödön megyei ügyvezető elnök közeli rokona.

Fontos részlet, hogy a bihari politikus már az eladáskor is aktív szereplője volt a plébánia vezetésének, majd később az egyháztanács elnöke lett. A két személy és a nagyváradi vagyonszerzés közötti összefüggést a nyilvánosság előtt már többen is firtatták, azonban hihető magyarázatot Szabó eddig nem volt hajlandó szolgáltatni. Nyílt titok azonban, hogy a Pável utca 11. szám alatt jelenleg is Szabó Ödön közeli családtagjai, korábban édesanyja, jelenleg leánytestvére és sógora élnek. Szabó belvárosi ingatlanokhoz fűződő vonzalma egyébként közismert, hiszen a Szigligeti Színház épületétől alig húsz méter távolságra, a Madách utca másik oldalán található az a lakás, amelyet még Bíró Rozália alpolgármestersége idején utaltak ki a politikusnak, és melyet azóta természetesen meg is vásárolt.

Gátlástalan szereplési vágya buktatta le

Az újabb közösségi felháborodást az okozta, hogy Szabó Ödön immáron nyíltan szerepel az egyház egykori, majd „eladott” ingatlanával. Miután ugyanis a június 9-i helyi választásokat megelőző kampány alatt a politikai ellenfeleit kártékony rovaroknak tituláló nyilatkozatával botrányt provokált, ezt tompítandó, imázskampányba fogott, és ennek egyik elemeként, állatbarátként, saját kutyáját simogatva tetszelgett a világhálós közösségi térben. Gátlástalan szereplési vágyában Szabó csupán arról felejtkezett meg, hogy a kedves családi négylábú – a közreadott és mellékelt felvétel tanúsága szerint – éppen annak a Pável utca 11. szám alatti ingatlannak a kapujában, annak belső, udvari oldalán üdvözölte, amelyhez állítólag neki semmi köze.

A fentiek fényében felszólítjuk Szabó Ödönt, valljon színt, és a másfél évtizedes mellébeszélést követően végre adjon számot arról, hogyan jutott családja birtokába a nagyváradi magyar katolikusok egyik legfontosabb belvárosi ingatlana! Továbbá felszólítjuk, hogy a Pável utcai ingatlant, mely 130 éven át folyamatosan egyházi tulajdon volt és a mellékelt telekkönyv szerint még a kommunista hatalom sem vett soha el, haladéktalanul adja vissza korábbi tulajdonosának, a Nagyvárad-Újvárosi Szent László Római Katolikus Plébániának! Továbbá arra kérjük Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt, tisztázza pártársának saját egyházát megkárosító ügyével kapcsolatos álláspontját! Egészen pontosan arra várunk választ, hogy elfogadhatónak tartja-e és az RMDSZ tevékenységével összhangban lévőnek ítéli-e, hogy szervezetének egyik prominense, parlamenti képviselője a fentebb részletezett módon károsítsa meg valamely történelmi egyházunkat és ezzel teljes közösségünket?

Az Erdélyi Magyar Szövetség nagyváradi szervezete

Facebook
Érintő hírportál