Székelyhídon botrányos választási csalás történt, a polgármesternek le kell mondania!

Mint ismert, Béres Csaba, Székelyhíd hivatalban lévő polgármestere az egy héttel ezelőtti, a választási törvény betűjével szembemenő körülmények között lezajlott újraszámlálást követően egyetlen vokssal győztesként lett kihirdetve az EMSZ jelöltjével, Boros Dáviddal szemben, aki az első jegyzőkönyvbe vett eredmény szerint még úgy állt, hogy kilenc szavazatnyi előnnyel megnyeri a választásokat. 

Azóta az események felgyorsultak, és sajnos legrosszabb sejtelmeink látszanak beigazolódni. A Bihar megyei választási iroda múlt vasárnap – vagyis egy héttel a június 9-i helyhatósági választások után – elrendelte a szavazatok újraszámlálását a Székelyhídhoz tartozó falvak egyikében, Nagykágyán, a 196-os választókörzetben, mert mint kiderült, több a szavazólap mint ahány szavazópolgár az urnákhoz járult. Konkrét számokban kifejezve: 520 választópolgár szavazott, de az urnákban 521 szavazólapot találtak. A voksokat hétfőn újraszámolták, az újraszámlálásnak az egyik eleme pedig az volt, hogy megvizsgálták azt a papíralapú jelenléti nyilvántartást, ahol a szavazók aláírják, hogy átvették a szavazólapot.Ezen a papíralapú nyilvántartáson roppant gyanús módon kettővel több aláírást találtak, mint amennyit jegyzőkönyvbe vettek akkor, amikor a szavazást lezárták. Tehát miután lezárták a szavazást, ketten még valamilyen rejtélyes módon ezt az ívet aláírták, (ami önmagában is szabálytalan lenne), a gyűjtőíven így most 522 személy szerepel. Ugyanakkor az urnában találtak alapján valójában csak 521 szavazólapot adtak ki, ami azt jelentené, hogy ha igaz, hogy 522-en vették át az ívet, valaki elsétált egy szavazólappal. Ami ugyan elmléletileg elképzelhető, de nem életszerű.

Ha elfogadjuk azt, hogy 522 szavazólapot adtak ki, a számok akkor sem stimmelnek, hiszen a végső összesítésből eképpen hiányzik egy szavazólap. Számszerűsítve: összesen 962 szavazólapot vettek jegyzőkönyvbe, amiből állítólag 522-t használtak fel, és 432 szavazólap maradt felhasználatlanul. Ennek az összege 961. Magyarán létezik egy olyan szavazólap, amivel nem tudni, mi történt, mert azt nem adták ki senkinek, rádásul plusz két fő személyi igazolványát nem szkennelték be. Nagy a valószínűsége tehát annak, hogy csalás eredményeként került két fő az aláírt listára, és minimum egy, de nagyobb valószínűséggel három szavazólapot kiloptak a körzetből azért, hogy ezt a csalást el tudják követni.

Fontos tudni, hogy a többi körzetből is jeleztek hasonló problémákat, de mivel csak a nagykágyai körzetet számolták újra külön, az itt elkövetett machinációkról tudunk biztosan. Összeségében megállapítható: egy primitív és aljas választási csalási kísérlettel van dolgunk, amivel az ember ritkán találkozik még romániai viszonyok között is. Ilyen körülmények között az Erdélyi Magyar Szövetség feladata egyszerű, hiszen itt nem egy megfoghatatlan, absztrakt választási csalás gyanúja áll fenn, hanem a jegyzőkönyvek igazolják azt, hogy szavazólapok tűntek el. A feljelentést megtesszük az illetékes szerveknél, úgy az újraszámlálás botrányos körülményei, mind a többrendbeli választási csalás gyanúja miatt.

Nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy az RMDSZ Bihar megyei szervezete Facebook-oldalán közleményt posztolt, amelyben a székelyhídi polgármester-választás megismétlését javasolja. Az álszentség és cinizmus iskolapéldájával állunk szemben, hiszen a megyei választási irodánál az RMDSZ delegáltja hétfőn éppen azért harcolt a legagresszívebb módon, hogy Bérest hozzák ki győztesnek, és még véletlenül se ismételjék meg a választásokat, ne kerüljön vissza a döntés joga a választókhoz.

Felszólítjuk a Bihar megyei RMDSZ vezetését, fejezze be a kettős beszédet, mondassa le a lakosság bizalmát elvesztő, mandátumára méltatlanná vált Béres Csabát, és ne akadályozza mindenféle kommunikációs trükkökkel az igazság kiderülését! A város lakossága ennél jóval többet érdemel, a döntés joga kerüljön ismét a székelyhídiak kezébe!

Az Erdélyi Magyar Szövetség Bihar megyei szervezete

Facebook
Érintő hírportál