Szilágyi Ferenc Hubart
Fájdalmas búcsú
Október az ősznek májusa,
tobzódó színfoltok mágusa.
Piruló szépasszony-levelek
fényfoltos pamlagán heverek.
Csélcsap szél búgását hallgatom,
nevemet suttogja, dalba fon.
Hogy itt hagy, de soha nem feled,
hisz értem már semmit nem tehet.
Sokszínű tintával ír is majd,
amíg a jégvirág mind kihajt.
Válaszom nem várta, arra kért,
ne mondjak hálaszót semmiért.
Csak néhány könnycseppet ejthetett,
bánatos, szélfútta permetet.
Sóhajtott. Hervadt a fű, virág,
betegen nyögött a száraz ág.
Az égen vérvörös tintafolt,
tán görbe kardjába dőlt a hold.
Nagy gyászba borult az éjszaka
pókhálós óriás ablaka.
Tejszínű ködpárás reggelen
jégszurony – fagy villant fegyveren.
Kidobva már az ősz – vén kokott -,
sápadtan, szó nélkül távozott.
