Szilágyi Ferenc Hubart: Őszi séta

Deresre vénült már a bősz,
zsörtös november, páragőz
fátylában kertünk őszi rom,
halott dália, nőszirom…

Függöny mögül les, ím, a nap,
nincs ínyére e színdarab,
de szétszakad a vén burok,
rövid sétára indulok.

Kicsiny liget, úgy kedvelem,
egy varjú bogyót szed velem.
A szél sodor egy régi dalt:
unaloműző légi alt

boldogítja most két fülem –
eddig jól elvolt nélkülem.
Időtépázott szarkavár,
ki tudja, merre tart a nyár!

Smaragd borostyán. Eresen
font vad indáit keresem,
csábít szívforma levele,
nézem, s nem telek be vele!

Bozót zugán, az út mögött
a csipkebokor megbökött,
apró ajkakat csücsörít,
s szétnéz, hol van egy tükör itt?

És mit lát szemem? Egy achát-
tócsában nézi már magát,
akár egy cserfes csitri lány.