Szilágyi Ferenc Hubart:
Tavaszi zsongás
A nagy berek fél fele nád,
nádsípon szól a szerenád.
Három füstös rigó fújja,
peng a cinke sarkantyúja.
Harminc nap és harminc éjjel
a böjti szél hordja széjjel.
Csér csőrétől zeng a halom,
lesz itt vidám lakodalom!
Varjú vág egy avas diót,
érti a csíz a csíziót.
Meglesi a fülemüle,
hogy a neje fészkén ül-e.
Unokámnak mesét mondok,
miért undok a vakondok:
alagsori vakondlakon
nem lát ki a vakablakon!
Vén eb már nem kapar lyukat,
fogatlan bár, de még ugat.
Bárányfelhőt néz az égen,
juhász mellett szolgált régen.
Büszkén lépked, mint a pandúr
Marcipán, a nyalka kandúr.
Majd hirtelen fára mászik,
edzést tart a macskanászig.
