Szilágyi Ferenc Hubart:
Téli vigasz
Talán biz árva volt a lanyha tél,
s nem ismerhette büszke őseit…,
nem csípte fel, miről beszélt a szél,
midőn a múlt havát idézte itt…
Ő tudja még, mi volt a régi rend.
Ma nincs se hó, se jég! A fűzfa már
tavaszt remél, vigasztal kedvtelent,
de rongyos gond-subát terít a sár.
*
Egy éjjelen kiűzi mord ködét
a kósza szél, s szitálni kezd a hó,
ezüstfehér, de még a táj sötét,
a messzeség ölén a hold fakó.
De kél a fény, s ki látott még ilyet –
egy kisgyerek kezében pléhcsupor,
mesék szelíd szavára hogy siet…
és felkiált: Ó, mennyi porcukor!
