Szilvafesztivál volt Kémeren
A Bethlen Gábor Alap a Magyar Kormány támogatásával, valamint a Szilágysági Gazdák Egyesületének szervezésében első alkalommal került megrendezésre Kémer településén a szilvafesztivál. A kezdeményezés mintegy 150-200 embert vonzott.
A szilágysági községben szeptember 10-én szervezték meg először a Kárpát-medence egyik legelterjedtebb gyümölcsének, a szilvának az ünnepét.
A kutatók a szilva őshazáját a Földközi-tenger keleti medencéje környékén gyanítják: valószínű, hogy Szíria, Irán, Örmény- Török- és Görögország népei termelték először. A természetleírással is foglalkozó római írók gyakran említik a szilvát. Ovidius a Metamorphoses (Átváltozások) című költeményében már pontos leírást ad róla: „ …és nedvdús szilvát, nemcsak feketét, de olyant is, mely sárgásan tud vetekedni a zsenge viasszal.”
A szilvafákról pontos nyilvántartás is készült a magyar lakta területeken: kimutatták, hogy minden magyar emberre két „szilvóriumfát” testált a természet, valószínűleg nem minden ok nélkül.
A partiumi Szilágyságban mindenkoron nagy volt ám eme hamvas csonthéjas gyümölcsnek a becsülete, mint ahogyan azt a messze földön híres „tüzes víz” is bizonyítja, amelyhez foghatóval csak kevesen dicsekedhetnek a régióban. Ugyanis ki ne hallott volna szerte e hazában a jó szilágysági szilvapálinkáról? Főleg, hogy első említése már az 1540-es évekből származik.
A hagyomány, na meg a hírnév úgy kívánta Kémeren, hogy valamilyen módon adózzanak eme nagy becsű termésnek, így a múlt hét végén hagyományos szilvalekvár főzésbe kezdett a település apraja-nagyja.
Már a kora reggeli órákban 40–50 szorgos ember, köztük kémeri (négy csapat), perecseni (két csapat) és vendégként egy bályoki (Bihar megye) társaság – összesen tehát hét „lekvárfőző alakulat” – sorakozott fel a magvazáshoz, daráláshoz, lekvárfőzéshez, amelyet persze a hagyományoknak megfelelően üstben végeztek.
Kui Attila Zsolt, a Szilágysági Gazdák Egyesületének ügyvezető igazgatója többek között utalt arra is, hogy a következő esztendőben a szilvás étkekre is sor kerül, ugyanis a magyar konyha felettébb híres a szilvás gombócáról, cibere- és szilvaleveséről, sőt az aszalt szilvának meg a szilvás lepénynek is nagy az ázsiója.
Első nekifutásra tehát csak a lekvár és a jó „tüzes víz” vitte a prímet, előbbi éjjel 1 óráig fortyogott az üstökben. A gazdaegyesület vezetőségi tagjai – Bákai Attila elnök, Darabont Attila alelnök, Varga Gyula jegyző – is beleadtak mindent a kezdeményezés sikerébe, amelyből természetesen a legtöbb helybéli gazda és azok családtagjai is kivették részüket. A lekvárfőzők okleveleket és egy-egy szerény ajándékcsomagot is kaptak a részvételért.
Szőcs Attilának külön kijár az elismerés és a köszönet a jó pálinkáért és a jó házikenyérért.
Sütő Éva
