Tények
Akarjuk vagy sem, kedves sorstársaim, egyszer köteleznünk kell magunkat, hogy szembe nézzünk az igazsággal, a rideg valósággal. Szembesülnünk kell tényekkel, hogy a 100 év magány nem ért véget. Hitegetés, figyelemelterelés csupán, vagy éppenséggel ellenkezője, figyelemfelhívás. Attól függően kinek milyen a hozzáállása helyzetéhez, környezetéhez, mert mindenhonnan, mindenki az ígéretek, fogadkozások sokaságát zúdítja ránk, tán amióta keresztvizet kaptunk a fejünkre. Minden jó lesz, csak tanuljunk, viselkedjünk, alkalmazkodjunk. És mi igyekszünk megfelelni az elvárásoknak, követelményeknek, hogy egy nap arra ébredjünk, már aki, hogy szappanbuborékokat és délibábot követünk. Semmi sem igaz az ígéretekből! Semmi sem rólunk szól.
Legyünk lojálisak Romániához, legyünk jó adófizetők, mondá egyik elnökünk, a másik koccintott egészségünkre, kötelet emlegetve akasztott ember házában, harmadik ünnepelni rendelte a gyászolót, és láss csodát kiderült, hogy bölcs előrelátó, – ez mindenkinek jó, magyarnak, románnak! Szavazzunk Erdély elárulóira, Bukarest zsoldosaira, jött az újabb ukáz. Aki nem teszi, az nemzetáruló! Ez a jobboldal! A baloldal? Megtapasztaltuk 2004. december 5-én. Ugye minden érthető, vagy mégsem?!
Legyünk türelemmel, a demokrácia, a NATO, az EU mindent megold! Megkapjuk jogainkat Erdélyben, Romániában, ugyanúgy, mint a nyugati demokráciák kisebbségbe került közösségei. És elindultak nagyjaink Brüsszelbe, Strasburgba, meg Isten tudja hova még, harcolni, küzdeni jogainkért. Ki hitte volna, hogy „ez a harc lesz a végső, összefogni hát!” indulóra. Kommunista-demokrata meggyőződéssel szállingóznak, ejtőernyőznek, és mindig sikeresen landolnak, – mindent értünk. És mi némán várjuk az eredményeket. Utolsó emberig kitartunk, akarom mondani, igazodunk, alkalmazkodunk, hallgatunk, míg mind elveszünk.
Érdekvédelmünk, közképviseletünk is a fronton, ők is mindent megtesznek, majd beleszakadnak a nagy akarásba, szinte inuk szakad a már 100 éve kitaposott román úton. Szegények, csoda, hogy ki nem törik a nyakukat nagy igyekezetükben, hogy egybetartsák nyájukat. A nyáj is adott, igaz, hogy körömfájós sánták, öregedők, foghíjasak, de még kezelhetők, terelhetők. Még a gyapjút is leadják magukról, csakhogy ne kelljen jobb, zöldebb legelőt keresni. Nem rúgnak, nem harapnak, nagyon jámbor fajta.
Nos, kedves sorstársaim, ez a helyzet, ezek a tények. Valami nagyon nincs rendben azzal, hogy bennünket ugyanabba az irányba akar kényszeríteni magyar, román hatalom, érdekvédelem és a nyáj. Gyanúsan nem tetsző ez az összefogás összefogdosásunkért. Hasonlít ahhoz, amikor a birkákat vágóhídra terelik… Lehet szörnyülködni a hasonlaton, de itt nagyon összevág, egybeillik minden!
Lehet, furcsán hangzik, de ki kell mondani, mindenki mentse magát, magyarságát, erdélyiségét, amint tudja. Ne engedje, adja ki kezéből jogait, érdekeit, különösképp ne bízza hamis érdekvédőkre, valódi nemzetárulókra. Hagyja a nyáj útját, kutyáit és pásztorait.
Gábor Ferenc, Köröstárkány
