Édes komám, jó testvérem,
gyakran jársz a Székelyföldön?
Látogatják, nem is gyéren,
ezer kincsét hegyen, völgyön
szívem mélyén én is őrzöm.
Csodájára járhat bárki,
várja szikla, buja-zöld rét.
Nyisd ki szíved, karod tárd ki,
s úgy öleljed féltve tölgyét,
mint egy úr a szíve hölgyét.
Mentsvára a bús magyarnak
az a három kies megye,
ahol égszín zászlót varrnak.
Zsarnok sasnak nincs rá kegye,
mert nem veszi be a begye.
Aki megfordult Korondon,
az már másképp néz a rögre,
palát szelnek fenn a dombon,
s jó korongon felpörögve
születik a mázas bögre.
Öreg fák közt jár az árnyék,
fények elől gyáván oson,
fenn a szirten várrom áll még
– a múlt szunnyad kővánkoson -,
pezseg a víz Bálványoson!
Az élvezi csak a túrát,
akinek bakancsa poros,
s elfelejti a tortúrát,
mert várja a smaragd, mohos
elbitangolt Békás-szoros.
Indulhatsz az ős vadonba,
zúgó fenyves tájra éppen,
burjánzik a taplógomba,
s a kokojza gyöngye ében -.
de bú jár a rejtekében.
Magyar szóért medve korhol:
felejtsd el az ősöd nyelvét!
Alig nőtt ki a bocskorból,
azzal mossa már az elméd,
hogyan tiszteld őkegyelmét.
Édes komám, jó testvérem,
nézd meg jól a Székelyföldet!
Apáink szerezték véren,
de ránk bárki nyelvet ölthet.
Nyomában a végzet csörtet.
Felzokog most a nyenyere,
székely búja, magyar búja!
Szárnyra kapja a Nemere.
Hol van a hit rézágyúja,
hogy e szégyent megbosszulja?!
Szilágyi Ferenc Hubart
