Tőkés László: a temesvári és az erdélyi magyarságot megerősítheti az 1989-es helytállásának tudata
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke a IV. Temesvári Magyar Napok szeptember 26-i esti nyitógáláján mondott köszöntőbeszédet a helyi opera nagytermében.Az ünnepség ökumenikus áhítattal kezdődött, a köszöntőket követően pedig a Duna Művészegyüttes és a Göncöl Zenekar adta elő a Szerelmünk, Kalotaszeg című zenés-táncos produkcióját, amelyben közreműködött a temesvári Eszterlánc néptánccsoport, a Szeged Táncegyüttes Ficergők csoportja és a mezőtelegdi Pacsirták.
A Magyar Távirati Iroda tudósítója Tőkés László rövid történelmi visszatekintést és helyzetelemzést is magába foglaló beszédéből azt emelte ki, hogy a volt református püspök és európai képviselő szerint a temesvári és erdélyi magyarságot ma is megerősítheti az 1989-es helytállásának tudata.
Az EMNT elnöke elmondta: eddigi legnagyobb rangjának és kitüntetésének tekinti, hogy egykor temesvári lelkész lehetett. Megállapította: az 1989-es népfelkelés Romániában diverzióba és puccsba torkollott, amit kommunista visszarendeződés követett. A népek közötti kezdeti egymásra találásnak is gátat vetett az új életre keltett nacionálkommunizmus. Úgy vélte azonban, hogy a Temesvári Magyar Napok is azt az üzenetet hordozzák, hogy a megmaradt nép él és élni akar, állva a kedvezőtlen idők és körülmények ostromát. Ehhez a helytálláshoz adhat erőt a temesvári és erdélyi magyarságnak az 1989-es romániai forradalomban betöltött, élen járó szerepe. „Helytállásunk tudata önbecsülésünkben erősíthet meg bennünket. Számbeli kisebbségünkből fakadó kisebbségi érzésünk leküzdése legalább annyira fontos, mint jogaink kivívása. Életrevalóságunk próbája és előfeltétele az, hogy egyenesbe jöjjünk magunkkal, lelki világunk és öntudatunk a helyére kerüljön” – fogalmazott Tőkés László, akit hosszan tartó tapssal fogadott a nyitógála közönsége.
A magyar kormány üzenetét hozó Szilágyi Péter miniszteri biztos köszöntésében felidézte: Temesvár egy bizonyos ideig a Magyar Királyság fővárosa is volt, hiszen Károly Róbert néhány évig ide helyezte át királyi székhelyét. A város nevét azonban szerinte is az véste be örökre a történelembe, hogy 1989-ben innen indult a kommunista diktatúrát elsöprő romániai forradalom – igazolja ezt a belvárosi református templom falán álló emléktábla is.
Nicolae Robu, a város polgármestere a maga során köszönetet mondott a magyar államnak a temesvári magyarok kultúrájának, hagyományainak, sajátosságainak a megőrzéséhez nyújtott támogatásért. Böjte Csaba szerzetes, a jeles gyermekvédő Szent Ferenc Alapítvány vezetője beszédében kijelentette: Isten egyik legdrágább ajándéka a szülőföld szeretete, a rokonokhoz való ragaszkodás. Úgy vélte, jelenleg sehol a világon nincsenek olyan jó esélyei a boldogulásnak, mint Erdélyben.
A csütörtökön kezdődött Temesvári Magyar Napok rendezvénysorozat vasárnapig nyújt zenei, színházi, irodalmi, gasztronómiai, kiállítás- és táncélményeket a város magyarságnak, megszólítva ugyanakkor többségi román lakosságot is. Tudnivaló, hogy a ma 320 ezer lakosú Temesváron a polgárok alig öt százaléka vallotta magát magyarnak a legutóbbi, 2011-es hivatalos népszámláláson – közölte Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája.
IV. Temesvári Magyar Napok nyitóünnepsége
Temesvári Operaház, 2019. szeptember 26.
KÖSZÖNTŐBESZÉD
Tisztelt egyházi és világi méltóságok! Tisztelt szervezők és meghívottak! Tisztelt ünneplő Gyülekezet! Kedves Testvéreim!
Mindenkor öröm és élmény számomra Temesvárra visszatérnem. Eddigi legnagyobb rangomnak és kitüntetésemnek tekintem ugyanis, hogy egykor temesvári lelkipásztor lehettem. Lélekben ma is az vagyok.
Köszönetet mondok a Várbástya Egyesületnek és elnökének a IV. temesvári Magyar Napokra szóló meghívásáért. 2010 március elején szintén Tamás Péter szíves meghívásának tettem eleget, amikor az Erdélyi Világszövetség elnökeként Stuttgartba invitált. Ott és akkor európai parlamenti képviselőként Temesvártól Brüsszelig címen tartottam előadást. Kétségtelen eredménye a Ceauşescu-diktatúra bukásának, hogy – íme – azóta Erdélyben felemelt fővel magyar napokat szervezhetünk, és a határtalan Európában, a határok fölötti nemzetegyesítés szellemében – több más pozitív fejlemény sorában – Tamás Péter Lászlót Magyarország temesvári tiszteletbeli konzuljaként üdvözölhetjük.
Az idei Magyar Napok alkalmával aligha tekinthetünk el a temesvári népfelkelés 30. évfordulójától. Felidézve az akkori eseményeket mindenekelőtt Sütő András írót idézem: „Add vissza, Uram, a kiáltás jogát! Vedd el, Uram, a hallgatás kényszerét!” A marosvásárhelyi Fekete Március mártír sorsú áldozata Advent a Hargitán című drámájában mintegy megelőlegezte Temesvár adventi váradalmait, amelyek „a hallgatás falának” áttörése útján a romániai forradalom „szabadító karácsonyához” elvezettek.
1989 jeles esztendejében Temesvár ostrom alatt állott. Kiterjesztve a metaforikus megfogalmazás érvényét, találó módon állapíthattuk meg, hogy: „Temesvár ostroma zajlik egész egyházunkban, összes városainkban és falvainkban. Az ostromállapot még mindig nem elég nyilvánvaló a világ számára, mert a törvényesség, a humanizmus, az egyenjogúság, béke és szabadság leple alatt csellel akarják bevenni megmaradt várainkat. A szökve és »szabadon« elvonulók növekvő áradata azonban riasztóan figyelmeztet: élethalálharc folyik a végeken.” A fenyegető falurombolás árnyékában ennek az élethalálharcnak volt vétlen elszenvedője erdélyi magyarságunk. Ennek az egyenlőtlen küzdelemnek vált cselekvő részesévé kicsiny temesvári református gyülekezetünk. „Mi még maradunk, tartjuk állásainkat – hangzott a román–magyar zöldhatáron menekülők árjának ellenében. Inkább vállalnánk Zrínyi kirohanását, mint Losonczi István megadásának útját.”
1989 szeptemberében a Mária téri református templomban ekképpen szólt Isten igéje hozzánk: „A szeretetben nincsen félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet” (1Jn. 4,18). „A félelem rontását csak a növekvő, ellenállhatatlan szeretettel lehet orvosolni, ártó szellemét a szeretet tüzével kiűzni. (…) A szeretet visszatart a meghátrálástól.”
És valóban: „győztük szeretettel”, mely vagyon az életét érettünk áldozó Úr Jézus Krisztustól. Falak,a hallgatás és a félelem falai omlottak – ott, ahol falak helyett falvak lerombolására készült a zsarnoki téboly. Féleleműző szeretetével a kicsiny Dávid legyőzte Góliátot. A rendszerváltozás dominóelve szerint, egymást követően valamennyi kelet-közép- európai kommunista rezsim összeomlott. A páneurópai piknik nyomán a berlini fal és az egész,Európát és országainkat megosztó vasfüggöny- és határfal-rendszer összedőlt. Az ostromolt város felszabadult. Temesvár lett országunk első szabad városa.
Harminc éve szabadon – ezzel a címmel hirdetett emlékévet Orbán Viktor miniszterelnök az 1989-es „csodák esztendeje” tiszteletére. De vajon mi, Romániában elmondhatjuk-e magunkról, hogy három évtizede szabadok vagyunk? A kérdés költői, és benne is foglaltatik a válasz. Általános, országos vonatkozásban elég, hogyha a Temesvári kiáltvány nevezetes 8. pontjára gondolunk, és máris megállapíthatjuk, hogy a forradalomnak indult népfelkelés diverzióba és puccsba torkollott. „Ellopták tőlünk a forradalmat” – tartja a népi mondás –, majd következett a kommunista visszarendeződés. Ma is ennek a levét issza az egész ország.
Sajátlagos kisebbségi magyar vonatkozásban viszont gondoljunk az előbb idézett kiáltvány kevésbé ismert 4. pontjára, mely az országunkban élő nemzeti közösségek békés együttélésére, az irántuk – köztük a magyarság iránt – való toleranciára és tiszteletre nézve tartalmaz felhívást, határozottan visszautasítva a nacionalizmus minden formáját. Keserű lélekkel állapíthatjuk meg, hogy ez utóbbiból alig valami valósult meg. A népeink közötti kezdeti egymásra találásnak brutális módon vetett gátat az új életre keltett nacionálkommunizmus, Temesvár legendás szelleme már-már szertefoszlott.
Ezzel együtt „Temesvár ostroma” – átvitt értelemben –folytatódik. A romániai kisebbségpolitikában a tényleges rendszerváltozás végképpen elmaradt. Engedmények és több-kevesebb jobbulás ugyan történt – jó példa erre a mostani magyar napok megrendezése és az, hogy most szabadon szólhatok –, de a továbbra is teret vesztő és vészesen pusztuló erdélyi magyar közösségünk többszörösen hátrányos helyzete érdemben és gyökeresen nem változott. Az állampolitikai rangon gyakorolt magyarellenesség megszüntetése, emberi és közösségi jogaink, önrendelkezésünk törvény általi biztosítása, tulajdonjogaink és intézményeink helyreállítása még várat magára. Kirívó példa ez utóbbiakra nézve a temesvári Magyar Ház kálváriája.
De hogy az ünneprontás hibájába ne essek, hadd térjek vissza végezetre a Temesvári Magyar Napokra. Végletesen megcsappant temesvári magyarságunk eme rendhagyó és felemelő ünnepe az én olvasatomban azt az üzenetet hordozza, hogy a mögöttünk hagyott mostoha századot túlélt, megmaradt népünk él és élni akar. Erőt merítve megtartó hitéből, dicső múltjából és értékes hagyományaiból, továbbra sem hátrál meg, állja a kedvezőtlen idők és körülmények ostromát, és felveszi a harcot az önazonosságára és puszta létére törő túlerővel.
Ebbéli törekvésünkben kiváltképpen megerősíthet bennünket temesvári és erdélyi magyarságunknak az 1989-es romániai forradalomban betöltött, élen járó szerepe. Helytállásunk tudata önbecsülésünkben erősíthet meg bennünket. Számbeli kisebbségünkből fakadó kisebbségi érzésünk leküzdése legalább annyira fontos, mint jogaink kivívása. Életrevalóságunk próbája és előfeltétele az, hogy egyenesbe jöjjünk magunkkal, lelki világunk és öntudatunk a helyére kerüljön.
A Várbástya Egyesület és az egyházi, oktatási, művelődési, civil és politikai szervezetek, valamint a magyar intézmények körülötte megvalósuló, széles körű összefogása és cselekvésre kész szövetsége a Magyar Napok keretében arra vall, hogy temesvári magyar közösségünk legjavának, irányadó és véleményformáló táborának helyén van a szíve és a lelke. És arra, hogy miként harminc évvel ezelőtt, amikor jó példával járt az ország előtt, azonképpen utóbb is képes „emberségből példát, vitézségről formát” mutatni létében fenyegetett, korunk kihívásaival küszködő erdélyi magyar világunknak.
„A minden kegyelemnek Istene pedig, aki az Ő örök dicsőségére hívott el minket a Jézus Krisztusban, Ő maga tegyen tökéletesekké, erősekké, szilárdakká és állhatatosakká! Övé a dicsőség és a hatalom örökkön örökké!”
Tőkés László
