Továbbra is prioritás a gazdasági jólét! – hirdeti Nyakó József
Ezzel indítja Nyakó József polgármester újabb üzenetét a város híroldalán, mely üzenetben a kampány utolsó napján bejelenti, hogy Érmihályfalvát „elözönlötték” a befektetők. És hogy továbbra is prioritás a gazdasági jólét.
Nem tudom, mennyi lehet még ezeknek a szavaknak a hitele Érmihályfalván, hogy tudnak-e még bízni a hónapok óta banki adósságokban, elmaradt rezsiköltségekben, részletlefizetésekben vergődő családok, akik közül többeket hónapok óta (ANL-lakások) kilakoltatással fenyeget, mert úgy véli nem volt elég nekik a járvány miatti kényszerszabadság, a több száz munkahely megszűnése, még a híd alá is küldené őket ebben a nyomorúságos helyzetben. Ő, aki azt vallotta magáról éveken keresztül, hogy a végletekig „szociálisan érzékeny”, ő, akinek a havi nettója az adónkból kb. tízszer annyi, mint egy cipőgyári alkalmazottnak, amihez hozzájön 25 százalék az uniós pályázatok „tűzben tartásából”, hozzájön az öregségi nyugdíja (az már jár neki, mint minden más korabeli állampolgárnak), hozzájön a magáncéges jövedelme és a különböző részvényeiből származó jutalékok. Nos, a több tízezres vastagságú bukszával rendelkező városvezető azt javasolja ezeknek az eddig 1200 lej/ fő pénzecskékből tengődő eladósodott családoknak, hogy nem kell olyan luxusban élni, hogy teljen a költségekre is. Sőt, a Dihenes negyedbéli egykori szomszédainak, gyerekkori pajtásainak egyik kampányútján azt tanácsolta, nem kell bankot felvenni csak azért, hogy kényeztessék a gyerekeiket és nem lesz adósság…
Visszatérve a kampány utolsó napján bedobott lózungra, miszerint a várost „elözönlő” cégek „megmentik a hazát”, csak néhány kérdés nem hagy nyugodni: ha így igaz, amint a kétségbeesetten kapálózó elöljáró állítja, hol voltak eddig ezek a cégek, amíg a cipőgyárak a nyolcadik bőrt is lehúzták a melósokról? Nem különös, hogy a választási határidővel ilyen szépen összecsengve jönnek elő hirtelen ezek a cégek a repedésekből? Vajon a jóléti deficitre gerjedt fel az érzékenysége a polgármesternek, vagy a választási naptárra reflektál ilyen túláradó szociális együttérzéssel? Nem az lenne az ideális piacgazdasági modell, ha minél több munkaadó versengene a munkaerőpiacon az erőforrásért? Vagy a kampánystratégia szerint erre ilyenkor „illik” rádöbbenni?
Hát nem sántít ez valahol? Biztos, hogy ezzel kellett volna zárni ezt az amúgy is elkényszeredett kampányt?
S. É.
