Trianon századik évfordulóján is üzenjük: itthon akarunk jövőt, mert mi szeretjük Erdélyt!
Az elmúlt időszakban a bukaresti parlament és a román kormány körül megszaporodott magyarellenes intézkedések kapcsán egyre többen kérdezik, hogy mégis mi történik? Hogyan lehet, hogy eddig többé-kevésbé békésen mentek dolgaink a bukaresti politizálás kapcsán, és most azzal kell szembesülnünk, hogy állampolitikává lépett elő a mindennapi magyarellenesség. A válasz valószínűleg nem túl bonyolult, és azt láthatjuk, hogy az erdélyi politikai vezetők döntő része beismeri, hogy egy korszak véget ért az erdélyi magyar politizálásban. Amiről viszont nem beszélnek, hogy mi ennek az oka, és ami talán még fontosabb, hogy mi a megoldás, milyen irányba kell tovább mennünk?
Az elmúlt 30 év legfontosabb kérdése már rögtön a 90-es évek elején eldőlt. Akkor, a még egységes erdélyi magyar érdekképviselet két táborra oszlott. Az egyik tábor azt mondta, hogy ki kell használni Románia instabil nemzetközi helyzetét, a diktatúra utáni rossz gazdasági állapotát, a lehető legrövidebb úton vissza kell szerezni a területi autonómiát, az elkobzott ingatlanjainkat, a jogainkat általában, és meg kell teremteni hosszútávra az önigazgatás alapjait.
A másik tábor – és érdekes, ennek a tábornak a vezetőinek a kapcsolata a korábbi rendszerrel többé-kevésbé ma is tisztázatlan – valami oknál fogva azt mondta, hogy a gyors lépések politikája helyett apró lépésekben kell a magyar közösség dolgait irányítani, ki kell egyezni a bukaresti főhatalommal, mert ez a járható út, ez a biztos út, a másik bizonytalan. Nos, azóta tudjuk, hogy melyik tábor győzött.
A közel három évtizeddel ezelőtt történtek mára történelemmé lettek. Ma már világosan látszik az, hogy az akkori román hatalomnak időre volt szüksége ahhoz, hogy a helyzetüket stabilizálják, időre volt szükségük ahhoz, hogy az euroatlanti integráció küszöbén, egyfajta kirakat-politikát kreálva, megerősödhessenek. Az Európai Unión belüli céljaikat döntően elérték, a NATO-ban kiemelt helyet kaptak, azt is látjuk, hogy megkötötték a maguk különalkuját azokkal az erőkkel, akik az európai egyesült államok létrehozásában érdekeltek, és ezzel – ahogy a történelemben oly sokszor – ismét hátba szúrták a saját szomszédjaikat, hátba szúrták a közép-kelet-európai érdekeket, szembe mennek a visegrádi országok érdekeivel, szembe mennek a nemzetek Európájának koncepciójával.
A külön utas stratégia, mára eredményt hozott számukra, hiszen ma Románia az Európai Unió és általában az euroatlanti övezet jó tanulójának számít, hiszen bármilyen típusú jogsérelem ér bennünket, és itt vissza kell emlékeznünk az egy évvel ezelőtti Úz-völgyi provokációra, Romániát nemzetközi fórumokon senki nem kéri számon. Az elmúlt egy évben mindennapossá váltak a különböző magyarellenes döntések. Klaus Johannis államelnöknek a korábbi megszólalásaitól idegen, agresszív és uszító beszéde nem volt egyéb, mint jeladás, üzenet, hogy az elmúlt 30 év eddigi kislépéses korszaka, a román állammal a magyarság nevében kötött paktum megszűnt és új idők következnek. Megüzente, a román állam ma elég erősnek érzi magát ahhoz, hogy visszatérjen ahhoz a stratégiához, amelyről az elmúlt száz évben egy pillanatig sem volt hajlandó lemondani. Nem akarnak ma sem egyebet, mint egynyelvű, egynemzetiségű és egyvallású országot.
Nyilván minden hasonlat valamilyen formában sántít, de úgy érzem, hogy kicsit abban a helyzetben vagyunk ma, mint az 50-es években, amikor a levert szabadságküzdelmünk után a Szovjet érdekszférán belül a magyarságnak nem maradt érdekérvényesítő eszköze, és ezt kihasználva a román állam annyi jogunkat próbálta felszámolni amennyit csak tudott. Felszámolták a magyar autonóm tartományt, az önálló Bolyai Egyetemet és sorolhatnánk.
A nagy kérdés, a fontos kérdés, hogy hogyan találunk kiutat a jelenlegi helyzetből? Sokan gondoljuk úgy, hogy a következő időszakban a bukaresti politizálás adta lehetőségek, az ottani mozgástér szűkülni fog. Nyilván továbbra is élni kell minden Bukarest adta lehetőséggel, viszont számunkra világos, hogy a következő évek legfontosabb érdekvédelmi és küzdelmi tere az önkormányzatainkban lesz. Már csak azért is, mert az 50-es, 60-as évekhez képest ma Romániában létezik önkormányzatiság, az megkerülhetetlen, és a román államnak is érdeke, hogy létezzenek olyan önkormányzatok, amelyek a helyi ügyeket jól tudják intézni. Az önrendelkezésnek ezt a szintjét a román állam a magyar közösségtől sem fogja tudni megtagadni. Éppen ezért minden egyes önkormányzat, minden egyes helyi tanács, minden egyes megyei tanács a magyar önvédelem, a magyar önszerveződés kis bástyája lesz a következő években. Ezeket kell ezeket megerősítenünk!
Egyúttal azt is tudomásul kell vennie mindenkinek, hogy az a típusú védettség, amit a román főhatalommal kötött paktum, megállapodás eddig biztosított bizonyos vezetők számára, meg fog szűnni. Ezért az önkormányzatainkat nem vezethetik majd csak teljes mértékben fedhetetlen, tisztességes, becsületes emberek. Ez a következő időszak nagy feladata!
Az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt hangsúlyos választ adott arra a helyzetre, amiben vagyunk azzal, hogy létrehozta az Erdélyi Magyar Szövetséget. Letettük az alapjait annak az új magyar egységnek, amelynek értékalapon és nem érdekalapon kell képviselnie az erdélyi magyarságot. Az új magyar egység főpróbája is megvolt, hiszen azzal, hogy a Székely Nemzeti Tanács által elindított európai polgári kezdeményezést több mint egymillió kétszázezren támogatták aláírásukkal, be tudtuk bizonyítani, hogy létezik siker az egypárti törekvések megkerülésével, létezik siker akkor is, ha nem pártos alapon akarunk egy ügyet sikerre vinni.
Azt gondolom, hogy Bukarest megtette azt, amire mi erdélyi magyarok magunktól nem voltunk képesek, és lezárt egy korszakot. Az új helyzetünkben egyet biztosan el tudunk mondani: nem kell semmilyen csodára várnunk, nem kell külső segítségre várunk. Az erdélyi magyar közösségnek megvannak azok az erőforrásai, vagyunk annyira erősek, vannak olyan felkészültek a szakembereink, van a közösségünk olyan életerős, hogy megoldjuk a saját problémáinkat.
Száz éves a trianoni békediktátum és harminc éves a rendszerváltás, ugyanakkor egy dolog nem változott: mi itthon fogunk maradni! Mi itthon akarunk magunknak jövőt teremteni, mert mi szeretjük Erdélyt!
Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Szövetség társelnöke, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke
