Az 1989-es temesvári népfelkelés első mártírjának tekintett Újvárossy Ernő építőmérnökre emlékeztek egy maroknyian Temesvárott, az erzsébetvárosi temetőben található sírjánál 2021. szeptember 17-én. Harminckét esztendővel ezelőtt veszítette életét tragikus körülmények között Tőkés László akkori temesvári lelkipásztor gyülekezetének oszlopos tagja. A megemlékezést az 1989-es Temesvári Emlékbizottság és a temesvári református egyházközségek szervezték és hirdették meg, de a helyi magyarság tartózkodott a részvételtől.
Gazda István, az Új Ezredév Egyházközség lelkipásztora Pál apostol Timóteusnak írt második leveléből idézve tartott áhítatot: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.” Nagyon kevesen vannak, akik ezt az igét magukra vonatkoztatva kiírathatják a síremlékükre – mondta a lelkész. Újvárossy Ernő a diktatúra szorításában nem tudta megtenni, hogy félreálljon, úgy érezte, hogy Krisztus földi egyházának ügyét szolgálnia kötelessége. Ott maradt Tőkés László lelkipásztor és a református gyülekezet mellett, a közösség ügye mellett, megtett mindent, amit tehetsége szerint megtehetett, és ezért meg kellett halnia.
Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület előző püspöke beszédében felidézte az 1989-es eseményeket, amelyek Újvárossy Ernő tragikus halálához vezettek. „Ő azon emberek fajtájából való volt, akikkel Nehémiás könyvében találkozunk, a harcosok és az építők fajtájából, aki egyazon időben részese volt annak a szerény építkezési tervnek, amelyet nagy elhatározással magunkévá tettünk.” A gyülekezet azokban az években a szűknek bizonyult templomot akarta nagyobbítani, Újvárossy Ernő szívvel-lélekkel beállt ebbe a munkába, noha azelőtt a „szocialista építésben” teltek el évei. Felért egy megtéréssel az, amikor az egyház ügye mellé állt, beiratkozva a gyülekezetbe. Szívvel-lélekkel dolgozott érte, az akkori építőtelepi és szakmai kapcsolatait, szakértelmét használva fel – emlékezett az egykori temesvári lelkipásztor. „Újvárosssy Ernőnek talán egyetlen dolog róható fel, az, hogy betartotta a hallgatás parancsát, magával vitte a sírba azt, amiről nem tudunk: miért tűnt el 1989. szeptember 12-én, mi vezetett oda, hogy ebbe a helyzetbe került, hogyan jutott a Vadászerdő szélére, ahol holtan megtalálták, miután napokig kerestük” – mondotta Tőkés László, hozzátéve: bátor katona és jó építőmester volt, a titkosszolgálat találóan mérte fel személyének a veszélyességét. „Megítélésem szerint minden jel arra mutat, hogy eltették láb alól – vélte a püspök. – 1989 után az első években kivizsgálást kezdeményeztünk, de sajnos mindig falakba ütköztünk, az volt a kifogás, hogy csak a családtagok kérésére indíthatnának utólagos nyomozást.” Lelkésztársa szavaira visszautalva mondta: az ifjú nemzedék Timóteushoz hasonlóan tovább kellene vigye Újvárossy Ernő örökségét. „Eljött a demokrácia, és szabadon hirdethetjük Isten igéjét, de mindenütt a visszarendeződéssel találjuk szemben magunkat, ez végbement az egyházban is, és sajnos a forradalmi lelkület nagyon kipusztult a társadalom életéből” – jelentette ki Tőkés László, aki szerint nem kellene hagyjuk, hogy a temesvári reformátusság, általában Temesvár elveszítse ezt a forradalmi minőségét.
Az évfordulós megemlékezés részvevői abban a reményben helyeztek el koszorúkat Újvárossy Ernő sírján, hogy a kopjafáján olvasható Arany János-i gondolat megkérdőjelezhetetlen: „Amit adtál, abból semmi sincs elveszve.” A temetői megemlékezés a Himnusz eléneklésével zárult.