Úr lakik abban a faluban?
Olykor megesik velem, hogy egyik-másik ismerősöm olyanokat kérdez tőlem, hogy kitől vagy mitől kellene tartania, ha valamelyik érmelléki faluban venne házat.
Az ilyen lényegre törő kérdésre az ember lányának illene felkapnia a fejét, még ha látszatból is, de nem teszi, mert rég megfogalmazódott benne, hogy bizony az erdélyi, partiumi „migráló” magyarnak is számolnia kell a ténnyel, miszerint minden településnek meg van a maga nábobja, „hűbérura”.
Az ismerős, aki Erdélyből akar szerencsét próbálni az Érmelléken, úgy látszik elég tájékozott nábobügyben, mert máris eregeti a régióbeli hírhedt kisistenek neveit. Közben az arcomat fürkészi, hogyan reagálok a felsoroltakra. Elmondja, hogy kinézett magának néhány csendesebb falucskát, ahol lenne mit kereskednie házügyben, de a „hovatartozásukkal” nincs napirenden. Albison vagy Érbogyoszlón nem szeretne letelepedni, tudja ő miért, és biztosra veszi, hogy én is tudom.
Tisztában van Kiskerekivel és Asszonyvásárával is. Tudja ki a „gazdája” Köbölkútnak, Érolaszinak és miért nem szeretne Mihályfalvára vagy Székelyhídra költözni. Nem mintha náluk más lenne a helyzet. Más nemzetek is tudják, hogy a magyar földben utazik. Így aztán az a hír járja rólunk, hogy nemzetünk újkori nagy fiai feudális viszonyok között osszák a „napszámot”, amelynek nagysága egyenesen arányos a választások előtti időszak közeledtével. Az Érmelléket valahogy mégis előnybe részesítő atyafi azt is tudni véli, hogy van olyan település – például Érkeserű -, ahol három-négy ember között oszlik meg a falu „tulajdonjoga”.
Majd hirtelen észbe kap és újra Albis lesz a téma, ahol tán még rosszabb a helyzet, mert ott egyetlen „hűbérúr” ga(rá)zdálkodik, övé a terep, nincs „szegődési” alternatíva.
Egyszóval olyan hely kéne, ahol nincs „úr” a faluban, tehát nem kell az „előjogokkal” számolni.
Hiszed vagy sem – így a migráló erdélyi –, olyan településen is érdeklődtem, ahol egyenesen a helyi „Gyevi bíróhoz” utasítottak, kérdezzem meg tőle, kinek a házát vehetem meg a faluban. De lehet a kert nem lesz eladó, mert valamennyien érdekeltek (a bíró meg az udvartartása is) a beltelkekben.
Valahogy így alakult ez a kilencvenes évek folyamán – merengek el a hallottakon. Mintha fél évszázadnyi kommunista közjáték után ott folytatnánk, ahol abbahagytuk.
Önkéntelenül is Bródy Sándor A tanítónő című színpadi darabja jut eszembe, ahol a derekát be nem adó, erkölcsileg magát bemocskolni nem engedő fiatal értelmiségi távozása közben azt latolgatja, vajon „úr lakik abban a faluban”, ahová éppen elkényszerült?
Sütő Éva
