Út menti keresztek és feszületek az Érmelléken
Az Érmelléken még ma is sok helyütt szabadtéri keresztek, szomorú szemű feszületek emlékeztetnek, nem vagyunk egyedül Isten puszta ege alatt. S mivel az ember szereti érezni maga körül az oltalmazót, számos helyet jelölt ki számára: utak mentén, dűlők elején, de még a mezőkön is tárja karjait és vigyáz egy-egy korhadó kereszt, rozsdásodó istenarc.
A keresztek többsége az Érmelléken is útkereszteződések mellett, vagy egy-egy nagyobb birtok végében állottak. Előfordulnak azonban mind a mai napig máshol is. Némelyik ma már magányos, elhanyagolt, de valaha sokat használt út haladt mellette. Nagy részüket fogadalomból vagy hálából emelték, esetleg régi szerencsétlenségek emlékeként. Nagy többségüket magánszemély vagy család állíttatta, más esetekben egy egész faluközösség fogott össze érdekében. Nevüket állítóikról kapták, vagy éppen arról a helyről, ahol magasodtak.
Ha a keresztet nem védett helyre, vagyis nem templom vagy temető területére állították, akkor gyakran alacsony kerítéssel vették körül, amely egyrészt védte a legelő állatoktól, másrészt figyelmeztette az arra járókat a hely szent voltára. Rendszerint dísznövényeket is ültettek ide, vagy magas fákkal vették körbe a területet. A kereszt körüli területet az állíttató család vagy közösség, főleg az eladó lányok gondozták. Ők vitték a virágokat és az ő feladatuk volt, hogy minden hétvégén és jeles ünnepeken virágcsokrot tegyenek a feszület lábához. Az alapító család kihalása után a környéken lakók viselték gondját. A feszület felszentelése ünnepélyes keretek között történt.
Az út menti és temetői feszületek az érmellék lakóinak életében jelentős szerepet játszottak. Évente több alkalommal is felkeresték. Mindenszentekkor és más egyházi jeles ünnepen virágot és koszorút vittek rá és gyertyát gyújtottak a tövében. A keresztek helyei fontos pontok voltak a térképeken is. Segítették a tanyavilágban és a szántóföldeken a tájékozódást. Gyakran ezekről kapták nevüket egyes tanyasi dűlők is. Nagy tisztelet övezte ezeket a kegyhelyeket. Az arra járó férfiak megemelték kalapjukat, míg az asszonyok, lányok keresztet vetettek. Gyakran imádkoztak előtte, néha egy egész rózsafüzér-társulat kereste fel a falu eme szent helyeit. Ilyenkor virágot, koszorút vittek rájuk, és szükség esetén esőért könyörögtek. Fontos állomások voltak a búcsújárás útvonalába eső keresztek is. Ezeknél a búcsúsok megálltak imádkozni, énekelni. A tanyasi embereknek is jó szolgálatot tettek, mivel csak ritkán jutottak el templomokig. Ezért számukra jó időben ezek előtt tartottak vasárnapi szentmisét.
A hatvanas években, ha valaki elment egy ilyen hely mellett, nem volt alkalom, hogy ne szállt volna magába. Manapság elmaradt róluk a nagypénteki fekete lepel is, amely szinte lélekdermesztően hirdette az istenhalált. Ilyenkor a magára maradt ember kiböjtölte a feltámadást. A keresztek ma is egy régi nyugodtabb világ relikviái, amelyek tövében kicsit biztosabb a lét és a jelen.
Sütő Éva
(Fotó: Érkenéz – archív)
