Van még értelme próbálkozni az SZNT európai régiós kezdeményezésével?
Az aláírások nem nagyon gyűlnek, és az Európai Bizottság kezében van egy olyan bírósági ítélet, amely miatt nagy eséllyel visszadobhatja. Elmagyarázzuk a helyzetet. Van-e még értelme a Székely Nemzeti Tanács által elindított európai polgári kezdeményezés (Európai polgári kezdeményezés a nemzeti régiók védelmében) kapcsolatban bármennyi aláírást is összegyűjteni? Nagyjából erre voltam kíváncsi, amikor elmentem Tőkés László sajtótájékoztatójára, amelyet erről, illetve az EMNT által működtetett demokráciaközpontok tíz éves elindítása kapcsán tartottak szerdán Kolozsváron.
Az aláírásgyűjtés ugyanis e cikk megírásának pillanatában alig lépte át a százezret. Márpedig összesen egymillió kellene, és ha ezt meg is tudnák lépni az SZNT és partnerei, nagyon nehéz elhinni, hogy a május hatodikai határidőig a szükséges hét tagállamban is sikerül összegyűjteni a szükséges számú aláírást (ezt egyelőre egyedül Magyarországon sikerült teljesíteni). Tőkés mindenesetre a sajtótájékoztatón azt mondta, a román nacionalisták kinevetnék a magyarokat, ha “annyi év pereskedés és az Európai Bizottsággal és Románival szemben megnyert per után” sem sikerülne összegyűjteni a kellő számú aláírást. Csakhogy valószínűleg akkor sem lenne értelme, hogyha tényleg sikerülne. Az Európai Bíróság ugyanis amikor legutóbb helyt adott az SZNT keresetének, akkor mindezt a bizottság eljárásbeli, azaz procedurális hibáira hivatkozva tette, kijelentve, hogy abban a szakaszban, amelyben tette, a bizottságnak nem lenne joga elutasítani egy kezdeményezést. Az indoklásában ugyanakkor komoly érvet is adott a bizottság kezébe, hogy később mi alapján utasíthatja el az SZNT és partnereinek kérését, mondván, hogy a nemzeti kisebbségi régiók sajátos etnikai, kulturális, vallási vagy nyelvi jellemzői nem tartoznak a „súlyos és állandó demográfiai hátrány” fogalmi körébe, következésképpen a kohéziós politika céljából nem vehetők figyelembe e fogalom keretében.
Magyarán, nem lehet az EU-s kohéziós politikát ez alapján befolyásolni, és így több pénzt juttattatni ezen területeknek. Egészen különös lenne, ha ezt figyelmen kívül hagyná majd a bizottság, és mégis helyt adna a kezdeményezők érveinek, valamint jogszabály-javaslatokat fogalmazna meg a kérésük kapcsán. (Arról, hogy hogyan alakult ezidáig az európai polgári kezdeményezések sorsa, itt írtunk bővebben.) Jelenleg ugyanis a kohéziós pénzek elosztásának szempontja, hogy az adott országban, amelyik igényli, az egy lakosra jutó bruttó nemzeti jövedelem (GNI) nem éri el az Európai Uniós átlag 90%-át. Ezeken a helyeken aztán infrastrukturális beruházások számára lehet igényelni pénzt, viszont a beruházásnak segíteni kell az EU-s fenntartható célkitűzéseket, valamint az egyesítő, kapcsolatteremtő mivoltot is. A másik ok, ami miatt némiképp feleslegesnek tünteti fel a kezdeményezést, hogy a bizottságban nemrég bemutatták a Minority SafePacket, ami kvázi tartalmazza az SZNT kéréseit is, csak nem történelmi régiók számára kér a kohéziós forrásokból külön finanszírozást, hanem a kisebbségek által lakott régiókban, és azt, hogy fogadják el, hogy a többnyelvűség önmagában értéket képvisel. (Erről bővebben a Vincze Loránttal készült nagyinterjúnkban olvashattok).
Tőkés László minden esetre ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy ezek inkább kiegészítik egymást: „Már kész helyzettel állunk szemben, úgyhogy én nem hasonlíthatnám a kettőt egymáshoz. Ha jól csináljuk, akkor kiegészítik egymást. Tíz éve, amikor elfogadták az európai polgári kezdeményezéseket szabályozó törvényt, egyeztettünk az RMDSZ-szel, az SZNT-vel és más szervezetekkel, hogy egyetlen kezdeményezés legyen, mert úgy ítéltük meg, hogy egyszer is nehéz lesz összegyűjteni az egymillió aláírást, de kudarcot vallottunk, mindenki ragaszkodott a saját kezdeményezéséhez. Én előzetes normakontrollra küldtem a kezdeményezésünket, de már abban az időben kiszűrte az európai parlamenti iroda.
Ezek után abba már bele sem fogtunk” – mondta. További kérdésünkre, hogy érdemes-e anyagi erőforrásokat feláldozni erre a kezdeményezésre, ha valószínűsíthető, hogy a bizottság (mivel a bíróság megerősítette erről szóló véleményét), könnyen visszautasíthatja azzal, hogy kohéziós pénzek erre nem fordíthatóak, Tőkés elmondta, ő ugyan nem tartozik a kezdeményezők közé, de az SZNT-vel kötött bajtársi szövetségük miatt teljes mellszélességgel támogatja az ügyet. “A politikai haszna mindenképp nagy egy ilyen összefogásnak. Ha nem is végződne jól ez a történet, akkor is megéri, hogy támogassuk” – mondta.
Tőkés reményei szerint egyébként a Kárpát-medencei országokban és Németországban gyűlhetnek még össze a szükséges támogatói aláírások. Ugyanakkor az RMDSZ elvileg vállalta, hogy ők kétszázezer aláírást összegyűjtenek, az EMNT nem mondta meg, mennyit is vállal, de a két erdélyi református egyházkerületben is folyik a gyűjtés. Az biztos, hogy nemhogy az egymilliótól vannak messze, hanem egyes, a Tőkés által megjelölt országokban annyira rossz a helyzet, hogy nehéz elhinni, hogy sikerülhet: Ausztriában például a szükséges aláírások 2,37%-a, Szlovéniában 0,3%-a lett meg. A számokat könnyű nyomon követni a bizottság honlapján. Természetesen nem célom eltántorítani bárkit attól, hogy aláírja ezt a kezdeményezést, csupán jónak látom reálisan felmérni helyzetet, mivel nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy május elejéig összegyűljenek az aláírók. Annak viszont igen nagy, hogy az Európai Bizottság simán visszadobja majd, kijelentve, hogy egyáltalán nem tisztje eljárni az ügyben. Illetve szerintem fel kellene tenni a kérdést: érdemes olyan ügyre áldozni jelentős anyagi erőforrásokat, amelyiknek alig van matematikai esélye?
Kulcsár Árpád / Transindex
