Váradi nagyjaink (1.)
Néhány olyan, a régi Nagyvárad jellegzetes figuráját, mondhatnám, nagyját szeretném bemutatni az olvasónak, akik sokat tettek ezért a városért. Munkájuk, a város társadalmi életében való részvételük tette naggyá őket. Bár a város hellyel-közzel már nem vesz tudomást róluk, hiszen kortársaik már nincsenek életben, megérdemelnek néhány sort egy visszaemlékezésben. Alakjuk, arcuk felbukkan régi, megsárgult újságok lapjairól, nevük elhangzik néha, várostörténeti előadásokon, bár ennél sokkal, de sokkal többet érdemelnének. Talán utca névtáblát, márványtáblát egykori szülőházukon, vagy az annak helyén álló házon, talán egy terem elnevezését az egyetemünkön, a semminél mindenképpen többet.
Macalik Alfréddal kezdeném ezt a kis visszaemlékezést, aki ugyan nem városunkban született, de itt írta be nevét a művészettörténetbe. 1888-ban született Bécsben, és a Főreáliskolában érettségizett, 1909-ben. Zenészcsaládból származik. Apja zenetanár, testvérei is muzsikusok és köztudott, hogy ő maga, zongorán és nagybőgőn kívül majd minden hangszeren játszik. Rajzolni Szőke Gyula nagyváradi rajztanárnál tanul. Művészeti tanulmányait a krakkói szépművészeti akadémián kezdte. A szolnoki művésztelep ösztöndíjasa lett, de a háború közbeszólt. A háborút végigharcolta, ecsetet nem fogott kézbe. A világégés után Budapesten képezte magát tovább, mégpedig a Szépművészeti Főiskolán, ahol Baló Ede tanítványa volt. 1921-ben a híres Nagybányai művésztelepen alkot, ott, ahol a termékeny légkörben lehetetlen nem nagyot alkotni. Itteni képei sugározzák az optimizmust. Innen Krakkóba megy, ahol bátyja, Macalik Andor zenetanár. Itteni impressziói csodás városképeken jelennek meg, sőt arcképvázlatokat is rajzol. Műtermében rengeteg rajz, tanulmány festmény volt, a munka fanatikusának számított.
Mai második személyiségünk Fischerné Szalay Stefánia. Ő sem városunk szülötte, de kora gyermekkorától itt élt Nagyváradon. A Sopron megyei Kapuváron született és posta-főtisztviselő édesapja idehelyezésével került városunkba. Már kislány korában különleges zenei tehetséget mutatott és a család úgy határozott, hogy taníttatni fogják. Zenei tanulmányait a régi zenekedvelők iskolájában kezdte. Az itteni viszonyokat hamar szűkösnek érezte, ezért beiratkozott a budapesti zeneakadémiára, ahol Thomán, Szendy és Bartók voltak a tanárai. Váradra csupa jó hír érkezik a tehetséges, kitűnő előmenetelű, tehetséges leányról, az akadémia egyik ígéretéről. Eközben már lelki kapcsolatba kerül a másik ígéretes tehetséggel, Fischer Ervinnel. Mindketten kitűnő művészi oklevéllel hagyják el a budapesti akadémiát. Hamarosan összeházasodnak és megnyitják a nagyváradi Szalay-Fischer zeneiskolát, mely rövid idő alatt országos hírnévre tesz szert. Az iskolában uralkodó magas színvonalú oktatás, az akadémiai szellem sok nagy tehetséget ad a magyar és a két háború közti román zenei életnek. Az innen kiröppent művészpalánták alapoktatása olyan kiváló volt, hogy sokan igazi, nagy zongoraművésszé váltak. Az iskolai oktatás és az adminisztrálás mellett Szalay Stefánia a koncertpódiumon is megörvendeztette Olaszország, Románia, Magyarország és főleg Nagyvárad közönségét.
Váradi nagyjaink (2.)
Várad mindig vonzotta a tenni vágyókat, a kalandra és meggazdagodásra, vagy egyszerűen csak az érvényesülni akarókat. Mondhatnánk úgy is, hogy a kalandorok paradicsoma volt ez a fejlődő, modernné váló város, olyanoké, akik nem Pest felé, netán Bécs felé néztek nyugat felé pillantva a Kálvária dombon álló kápolna elől, hanem egyenesen Párizsra, a Fény Városára vetették nyughatatlan szemüket. Olyan emberek gyűltek a dombok alatt sebesen futó Körös parti városba, akik meg akarták mutatni, hogy nem a lakosság száma, de tenni akarása, tehetsége tesz egy várost naggyá, mit naggyá, egyenesen metropolisszá. Mert a XX. század tízes éveiben ez a város már az volt! Körös parti metropolisz. Volt fejlett közigazgatása, komoly erőket felvonultató rendőrsége, első osztályú orvosai, jól felszerelt kórházai, tömegközlekedése, végül, de nem utolsó sorban olyan kereskedelmi élete, amivel sok, nála nagyobb magyar várost lekörözött.
Mai írásomban néhány kereskedőcsalád fejét mutatnám be, akik nemcsak saját és családjuk megélhetését biztosították munkájukkal, de volt közöttük olyan is, aki értékes épületek építésével járult hozzá a város modernné válásához.
Minden nagyváradi ismeri a Zöldfa, ma V. Alecsandri utcán álló egykori Gulliver áruház épületét, ami
egykoron a Deutsch Károly Ignác tulajdonában lévő üveg és porcelán áruháznak adott otthont.
A cégalapító még 1877-ben vette át az egykori Sonnenfeld József féle üzletet és fokozatosan fejlesztette fel a kereskedelmet. 1909-ben a cég a Feketeerdői üveggyárral kötött szerződést követően részvénytársasággá alakult át, és egész Erdély üveg és porcelán kereskedelem jelentős százalékát bonyolította. Ebben az időben épült fel a csodálatos, mára teljesen megkopott szecessziós stílusú épület, ami ha fel lenne újítva, a város egyik emblematikus épületévé válhatna.
A Tarsoly és Risztó cég az első világháború előtti Nagyvárad nagyság szerinti második vasáru kereskedése volt. Tarsoly János a város szülötte. 1881-ben született, iskoláit is itt végezte és már fiatalon a híres Andrényi céghez szegődött kereskedelmet tanulni. Felszabadulása után Budapestre került a Schooper céghez, ahol szaktudását kívánta bővíteni. Nagyváradon 1908-ban saját céget alapított Risztó Lászlóval. Üzletüket a Rákóczi úti Bartsch házban rendezték be. 1914-ben bevonult a 4-es honvédekhez, a háborút végigharcolta, de az üzlet működött, mert felesége Tarsolyné Germán Margit kiváló szakértelemmel vezette azt. 1921-ben az üzletet áthelyezte a Fekete Sas palotába. 1924-ben a vaskereskedést felszámolják és az após által alapított Kegyelet temetkezési vállalatot veszi át.
Nagy hírnévnek örvendett a korabeli Nagyváradon Csatáry József kereskedő, aki 1863-ban Gyulán született. Szülővárosában végezte iskoláit és itt is szabadult, mint kereskedősegéd, 16 éves korában. 1887-ben már a Wurst József féle cégnek volt a főnöke, amit az elsők közé emelt fel. Később, a már akkoriban száz esztendős Janky Antal-féle üzlet vezetésében jeleskedik. Mint kereskedő, és mint ember is nagyszerű volt, hisz a vevőknek, a hitelt kérőknek és minden rendű-rangú polgárnak kedvébe tudott járni.
Csatáry József annyira népszerű volt Újváros közönségének körében, hogy városatyának választották. Ezt a társadalmi munkát is tökéletesen végezte. 1892-ben feleségül vette Hermann Lipót híres, budapesti vállalkozó lányát, Etelkát. Nejével együtt szorgalmasan gyűjtögették vagyonukat, de amikor szükség volt rá, jótékony célokra sem sajnáltak áldozni. Minden kulturális és jótékony akcióban részt vettek. A háború idején természetbeni adományokkal segítették a kórházakban fekvő sebesült katonákat. Az ő nevéhez ugyan nem kapcsolódik épület a városban, hiszen még az a ház, ahol a Janky Antal, később Csatáry féle üzlet állt, a Czillér, vagy Dunkel ház is kiégett 1944. október 12-én és később lebontották. Váradról szóló útikönyvekben, ha a kereskedelemről van szó, személye is megérdemelne pár szót.
Farkas László
Nagyvárad
(Bihar megye kultúrtörténete és öregdiákjainak emlékkönyve nyomán)
