William Shakespeare – 12. szonett
Az óramánus gyors időt zabál,
s a tünde táj fölött homály kering,
a nyári rétre rusnya pára száll,
az ősz deresre festi fürtjeink;
s lét olyan kopár, akár a fák,
a csorda erre járt, elém dereng,
a végzet zöld vetés nyakára hág,
ha már fakó szakálla őszbe leng.
Szemedben én jövődet faggatom,
hogyan taszít a sors tovább, midőn
mindent kaszál a pusztulás vakon,
s az álmod veszve van, nem győz időn.
A végzetet sosem lehet kizárni,
de ott a szép utód, történjen bármi!
(Szilágyi Ferenc Hubart fordítása)
(Címoldali fotó: A szonettekből Boros Emőke Blanka olvas fel a július 11-i könyvbemutatón)
